Létrehozva: 2017.03.26.

Ennyit a húsvétról, szombaton dolgoztathatják le a szabad nagypénteket

A Tények által megkérdezett munkajogász szerint ez bár nem túl etikus, a cégek vezetõi mégis megtehetik.

Hiába szavazta meg az országgyűlés március elején a nagypénteki munkaszüneti napot, a munkajog szerint a cégek vezetői gond nélkül behívhatják nagyszombaton dolgozni a beosztottjaikat.

A Tények riportjából kiderül, elsősorban a termelői és a kereskedelmi szektorban dolgozó cégek rendelhetik be a munkavállalóikat, így ellensúlyozva az előző napi, nagypénteki szabadnapot. A munka törvénykönyve ezt nem tiltja, a Tények által megkérdezett munkajogász szerint a munkáltatónak lehetősége van így dönteni.

"Ebben az esetben a szombat elveszíti azt a klasszikus relevanciáját, amit jelent. Beosztás szempontjából ez szabadon megtehető és jogszerű" - mondta el a híradónak Szabó Imre Szilárd munkajogi szakjogász, bár hozzátette, az ilyen döntés nem igazán nevezhető etikusnak.

Március elején minden országgyűlési frakció támogatta a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását. Ennek köszönhetően már idén húsvétkor négynapos hosszú hétvége kezdődik. Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke a Tényeknek elmondta, a plusz munkanap egyértelműen káros a kereskedelemben dolgozók számára, hiszen így is nagy leterheltség mellett dolgoznak.

Ilyen körülmények között egy hosszított nyitvatartás még leterhelőbb a dolgozóknak.

Egyelőre nem tudni, hány cég hívná be nagyszombaton a munkavállalókat, de a húsvétot megelőző hetekben a munkaadók még dönthetnek a szombati munkanap mellett.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

travelo.hu

Pár nap, és újra kinyit Róma ingyen látogatható, mesés rózsakertje

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-