Létrehozva: 2015.07.20.

Eltűnt az otthonból, két hét múlva a fia találta meg, holtan a bácsit

Belsõ vizsgálat indult a balatonfûzfõi idõsek otthonában, a család feljelentést tesz majd a mulasztás miatt. Két hét után találták meg a holttestet.

A %RIPOST% is beszámolt arról az esetről, amikor csak hat nap után vette észre a balatonfűzfői Nyugdíjasház személyzete, hogy a náluk lakó Dezső bácsi eltűnt.

Lapunknak a 73 éves bácsi fia elmondta: akkor és azt megelőzően hiába hívta aggódó felesége az intézményt,

csak kitérő és elutasító választ adtak az idős asszonynak,

pedig többször kérte, nézzék meg férje szobáját.

Miután napokig nem találták a férfit, a család  szervezett keresést indított, ami sajnos tragikus véget ért:

két héttel az eltűnése után a fia találta meg édesapja holttestét

a balatonfűzfői strand közelében.

Nincs állandó felügyelet a Nyugdíjasházban

Lapunk megkereste az érintett intézményt is, hogy reagáljon a történtekre. Istenes Gábor, a Nyugdíjasház vezetője a %RIPOST%-nak elmondta: az intézményben olyan nyugdíjasok laknak, akik

önellátásra képesek, ápolást, gondozást nem igényelnek,

tulajdonképpen ápolás-gondozás nekik nem is nyújtható.

Hozzátette, szabad mozgásukban, önálló döntéseikben nem korlátozhatják a lakókat. Ezért, ahogy Dezső bácsi is, szabadon jönnek-mennek a nyugdíjasok, akár több napra is elutaznak például élményfürdőbe vagy rokonokhoz látogatóba.

"Zs. Dezső már beköltözéskor írásban nyilatkozott, hogy a heti egy alkalommal történő takarításon kívül más szolgáltatást nem igényel.  Az étkezését is maga oldotta meg, máshol ebédelt, illetve saját maga főzött" - mondta lapunknak Istenes Gábor, aki maga is részt vett Dezső bácsi vasárnapi keresésén.

Belső vizsgálatot indítottak

A Nyugdíjasház vezetője a %RIPOST%-nak elmondta: a Dezső bácsiéhoz hasonló egyéni apartmanokba kizárólag a lakó tudtával jogosultak bemenni, kivéve ha olyan körülmény merül fel, amely azonnali beavatkozást igényel.

Amint értesültem róla, hogy Zs. úr valószínűleg ismeretlen helyen tartózkodik és a család sem tud a hollétéről, a lakását leellenőrizve magam tettem bejelentést a rendőrségen

- mondta Istenes Gábor.

A vezető megerősítette a %RIPOST% információit: az eset után az érintett alkalmazottakat a családtól kapott beszámolók alapján kérdezte meg, majd elindította a belső vizsgálatot, ami cikkünk megjelenéséig még nem zárult le.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-