Létrehozva: 2016.04.03.

Elképesztő, mit tett egy autizmussal élő kisfiúval a MÁV

A nyolc éves Zétény édesanyja levelet írt a MÁV-igazgatóságnak. A vasút képviselõi pedig csodát tettek az aspergeres kisfiúval.

Az év talán legmeghatóbb történetét osztotta meg a világgal egy édesanya, aki egész életében hálás lesz a Magyar Állami Vasút dolgozóinak. Katalin azért kereste meg levélben a MÁV-igazgatóságot, hogy valamilyen leselejtezett ereklyét szerezzen Asperger-szindrómás kisfiának. Zétény ugyanis vonatmániás, és mindennek elképesztően örül, ami a vasúthoz köthető.

A család azonban többet kapott, mint amiben valaha is reménykedett. A házuknál megjelentek a MÁV képviselői, és egy igazi fénysorompót, tolatólámpát, helységjelző táblát és telefonos irányítóközpontot telepítettek az udvarukba. Így a nyolc éves kisfiú otthon is hódolhat szenvedélyének.

Ritkán mondunk ilyet, de le a kalappal a MÁV előtt!

Katalinék pedig szintén fantasztikus önzetlenségről tettek tanúbizonyságot, ugyanis már gondolkoznak rajta, hogy miként tudnák vendégül látni a Zétényhez hasonló vonatmániásokat, hogy ne csak az ő fiuk lelje örömét a MÁV ajándékában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-