Létrehozva: 2017.07.28.

Elképesztő, mit művelt a Ryanair a Budapestre tartó gép utasaival

Az egyik Budapestre tartó járatnak idõjárási körülmények miatt kényszerûen Pozsonyban kellett landolnia. Leszállás után azonban úgy feledkeztek meg az utasokról, mintha soha nem is lettek volna ott.

Százötven magyar utas ragadt Pozsonyban, mert nem szállhattak le Budapesten. Július 26-án fél nyolckor kellett volna Ferihegyen leszállnia a Ryanair egyik madridi járatának, a repülőteret viszont lezárták a vihar miatt.

Pozsonyban szóban azt ígérték az utasoknak, hogy repülővel vagy busszal hazajuttatják őket, azonban több felháborodott utas is arról, számolt be, hogy egész éjszaka vártak, de a segítség nem jött.

Azt mondták nekik, hogy éjfél után buszokat küldenek értük, azonban később kiderült, hogy senki sem fogja őket hazavinni Budapestre. Volt, aki taxival indult útnak, mások buszra szálltak a saját költségükön - írja az Index cikkére hivatkozva a Blikk.

A biztosítót hiába hívták, ott azt mondták nekik, hogy időjárás miatti járatkimaradás esetén nem kapnak kártérítést. A portál kereste a Ryanairt is az ügyben, de eddig még nem kaptak választ.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-