Létrehozva: 2018.09.20.

Elképesztő, hogyan verte át híveit éveken keresztül a budapesti főpap

Magát a 2010-ben alakult új egyház vezetõjének kiadva piramisjátékot szervezett, az ügyészség most vádat emelt ellene.

A Fővárosi Főügyészség piramisjáték szervezésének bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken azzal az 54 éves budapesti férfival szemben, aki társaival együtt 2010-ben egy egyházat alapított, majd miután – a törvényi változások folytán -  2012. január 1-től már nem minősültek egyháznak, az egyházi minőség fenntartásának látszata mellett 135 esetben fogadott el adományokat azzal, hogy a pénzt befizetőknek az összegyűjtött összeg segélykénti újraosztását ígérte.  

A vádirat lényege szerint a magát főpapnak nevező, az „egyházban”  kizárólagos döntési jogosultsággal rendelkező vádlott 2012-2013. években a segítőin keresztül előadásokon, webkonferenciákon, szórólapokon különböző – kifizetési kockázati tényezőt is tartalmazó – karitatív, illetve befektetési programokat hozott létre.

A kiadott szabályzatok szerint a jól csengő elnevezésekkel illetett programokban résztvevők – különböző összegek befizetése mellett – „ezüst fokozatú” klubtagokká válhattak, „aranytáblára” kerülhettek,  vagy támogatói pozíciót vásárolhattak, s amennyiben további ismerőseiket rövid időn belül láncszerűen beszervezték, úgy bent maradtak a „mátrixban”, majd egy idő után nagy összegű segélyek kifizetésére válhattak jogosulttá. 

A rendszer pénzügyi talpon maradása érdekében a meghirdetett programok egymásra épültek, a szabályzat szerinti kifizetésekre pedig egy-két esetet leszámítva túlnyomórészt nem került sor.

A piramisjáték működtetésével ily módon – forintban és euróban – összegyűjtött összeg mintegy 30 millió forint volt.    

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

A húsvéti szent három nap: ebben a felfokozott állapotban jó lesz elcsendesedni

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Magyar Péter akciózásai bepörgették a mém-gyárakat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Hozd vissza ezt a finom hagyományt a húsvéti asztalra!

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-