Létrehozva: 2017.11.24.

Elképesztő adatokat kaptunk a hazai szívátültetésekről

A Városmajori Szívkórház Európa élvonalában van: az évi 50 szívtranszplantációnál csak Németországban csinálnak többet az EU-ban.

„Gyerekek, ez működik!” – valahogy így kiáltott fel dr. Szabó Zoltán, mikor az új szív a defibrillációt követően elkezdett dobogni az első magyarországi szívtranszplantáció után, még 1992-ben. Azóta eltelt 25 év, és több mint 500 szívátültetést hajtottak vége hazánkban.

„Örömmel jelentettük be az ötszázadik transzplantációt, egy 24 éves fiatalember kapott új szívet november közepén. Azóta már az ötszázkettediken is túl vagyunk, úgy tűnik, hogy idén 50-nél is több műtétet hajtunk végre”

– nyilatkozta a %RIPOST%-nak a Vásármajori Szívkórház igazgatója.

Dr. Merkely Béla elmondta: csak tíz olyan szívcentrum van a világon, ahol 50 szívátültetést végeznek évente.

„A Városmajori Szívkórház intézmény az európai centrumok rangsorában a második helyen van, első Németország évi 70 szívátültetéssel. A cél, hogy itthon is elérjük ezt a számot és úgy tűnik, ez az idő hamar eljöhet”

– bizakodik a kardiológus szakorvos.

Csökkent a várakozási idő, több a donor
A legfrissebb adatok szerint az elmúlt öt évben annyi szívtranszplantációt végeztek itthon, mint az azt megelőző húsz évben együttvéve. Ez pedig azt jelenti, hogy egyre több ember élhet új, átültetett szívvel Magyarországon. „A szívátültetés a magyar egészségügy sikerágazata lett. A transzplantációs listán szereplők általában 2-3 hónapon belül megkapják az új szívet, a súlyos betegek akár heteken belül. Ebben Németországot is megelőzzük” – nyilatkozta dr. Merkely Béla.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Úgy tette vissza a leszakadt lökhárítót, ahogy senki, a végén jött a zseniális slusszpoén - videó

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

life.hu

Bevállalós technikával küzdött a betegségével Katalin hercegné

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Új vonat a török látványosságok mentén

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-