Létrehozva: 2018.01.05.

Életveszélyes trükkel próbáltak szabadulni a magyar rabok

Két fiatal találta ki az aljas cselt, de az õrök túljártak az eszükön. Csak ennek köszönhetõ, hogy nem lett belõle tragédia.

Egy 17 és 18 éves fiú - akik féltestvérek - tavaly áprilisban előzetes letartóztatásban voltak Budapesten, közös cellában. A fiatalok egy nap a zárka bejárati ajtajánál lévő villanykapcsoló foglalatát lefeszítették, a vezetékeket onnan kihúzták, és azokat úgy állították be, hogy az ajtó kinyitása esetén azok érintkezzenek a befelé nyíló fém ajtóval.

A két vádlott azért, hogy felhívják magukra a figyelmet, filctollal firkálni kezdték a zárka falát, illetve arra kitépett könyvlapokat ragasztottak. A biztonsági tiszt társaival a zárkához ment, hogy intézkedjenek.

Az őrök nem tudták felkapcsolni a zárkában a villanyt, mert azt a vádlottak szintén szétszerelték. A körletfelügyelő ezt tapasztalva, a zárka fém ajtaját gumitalpú cipőjével tolta be. A befelé nyíló ajtó ekkor érintkezésbe lépett az útjába helyezett 230 Volt feszültség alatt lévő vezetékkel, aminek következtében a fém ajtó villamos feszültség alá került, az áramütés pedig megölhette volna.

A tragédia kizárólag amiatt nem következett be, mert a körletfelügyelő nem kézzel, hanem a lábával érintette meg az ajtót. A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő vádlottakat hivatalos személy ellen elkövetett emberölés kísérletével vádolja, amit a fiatalkorú vádlott bűnsegédként követett el. A fiatalkorú 15 év, a már felnőttkorú társa pedig 20 év börtönt is kaphat - tájékoztatott az ügyészség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-