Létrehozva: 2019.05.04.

Elbarikádozta magát egy rab a magyar börtönben, ám erre a fordulatra ő sem készülhetett fel

A rabot a solti börtönben a kommandósoknak kellett lefegyverezniük, de nekik sem volt könnyû dolguk.

Egy hatalmas termetű, óriási fizikai erővel rendelkező rab rendezett ámokfutást a solti börtönben csütörtökön. A Bors információi szerint a súlyos testi sértésért ülő férfi korábban is összetűzésbe keveredett az őrökkel, ezért 15 napra magánzárkába helyezték el, majd Szegedre akarták előállítani. Erre ő elbarikádozta magát, és azzal fenyegetőzött, hogy aki bemegy hozzá, azt megöli.

A börtön parancsnoka azonnal riasztotta a büntetés-végrehajtás műveleti egységét. A rabok között csak „fekete kutyákként” emlegetett kommandót Zakor Tibor alezredes, a BVOP műveleti egységének osztályvezetője ve­zette.

"Fenyegetőzött, hogy aki belép, azt megszúrja. Megpróbáltuk megelőzni az erőszakot, és egyeztetni a rabbal, de nem volt hajlandó kommunikálni, így a behatolás mellett döntöttünk" - számolt be a lapnak az alezredes.

A férfi mindent megtett, hogy távol tartsa magától a kommandósokat: a zárka belsejét vízzel locsolta fel, hogy síkossá tegye a padlót, majd a belépő egységnek egy csaptelepből letört, hegyes fémdarabbal esett neki, egyiküknek megpróbálta átszúrni az alkarját.

"Testpáncélt viseltünk, így a támadás sem okozott sérülést. Ezután megbilincseltük, és a protokollnak megfelelően egészségügyi megfigyelésre elvitték, de sem a kommandósok, sem a rab nem sérült meg" – magyarázta Zakor Tibor, aki hozzá van szokva a rázós helyzetekhez. A kommandósok szinte minden tagja jeleskedik erő- vagy küzdősportokban, az alezredes két hét múlva például világbajnokságon bizonyíthat.

"A Magyar Erőemelő Szövetség válogatott versenyzője va­gyok, május 16-án indulunk a tokiói fekvenyomó-világbajnokságra" – mesélte az alezredes, akinek nagy vágya, hogy dobogós helyen végezhessen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

metropol.hu

Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

ripost.hu

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

hirtv.hu

Egy év felfüggesztett börtönre ítélték Ihász Sándort

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-