Létrehozva: 2019.04.03.

Elárulta a sárkeresztúri csecsemőgyilkos, ezért ölte meg babáit

A nõ elõször azt állította, hogy elsõ babáját elvetette, de aztán megtört és részletesen beszámolt a rettenetrõl.

Megölte újszülött gyermekét március közepén egy 23 éves nő Zichyújfalun. K. Kinga a nyáron lett várandós, de ezt mindenki előtt eltitkolta. Barátja nevelőapjának házában volt, amikor elkezdődött a vajúdás, ezért titokban kiment a melléképületbe, majd megszülte gyermeket. Ezt követően egy műanyagcsővel megfojtotta, majd leült kávézni a teraszra. A hozzátartozók azt állították, hogy semmit nem tudtak a lány terhességéről.

Olyannyira, hogy a párja a későbbi kihallgatásán azt állította, hogy szörnyűség előtti éjszaka még szexelt a nővel. Győrfi Emese, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság alezredese a Zsaru Magazinnak elmondta, hogy egy közösségi oldalon lévő hozzászólásból jöttek rá, hogy K. Kinga már korábban is szült.

Felfigyeltünk egy olyan bejegyzésre, ami arra utalt, hogy K. Kingának már nem ez volt az első szülése. Kihallgattuk az egyik barátnőjét is. Tudomása szerint a gyanúsított 2017 nyarán egy gyermeket már világra hozott, ám ő úgy értesült, hogy nyílt örökbefogadási eljárás során nevelőszülőknek adta. Beszéltünk a nőt kórházban megvizsgáló nőgyógyásszal is, aki szintén azt valószínűsítette, hogy az anyának nem ez volt az első szülése” – mondta az alezredes.

A fiatal nő tagadta, hogy korábban is szült volna. A nyomozók ekkor vizsgálni kezdték a lány korábbi életszakaszát, és kiderült, hogy abban az időben Érden, egy másik férfival élt. Később pedig találtak egy olyan orvosi dokumentációt, amiből kiderült, hogy a nő nyolchetes terhes volt 2016 novemberében. A lány ezt követően azt állította, hogy elvetette a gyereket, de kiderült, hogy ez nincs így.

A megtört nő a letartóztatása napján végül bevallotta, hogy az előző párjától született kislányát is megölte. Azt állította, hogy a babát növényekkel, szeméttel fedte be, majd sorsára hagyta. A rendőrök átkutatták a megjelölt területet, de semmilyen nyomot nem találtak. Később kiderült, hogy nem csak azért, mert megművelték és tereprendezést végeztek az adott területen.

K. Kinga változtatott a vallomásán és bevallotta, hogy a vécén szülte meg az előző babáját. Ezt követően a harisnyájával megfojtotta, majd kukászsákba tette, és kirakta a szemétgyűjtőbe. K. Kinga a tetteinek okaként azt mondta, hogy nem akart gyermeket, de nem akart szégyent sem.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-