Létrehozva: 2016.05.14.

Egy órára a liftben ragadt a beteg, idős veszprémi néni

Nem elõször fordult elõ ugyanabban a társasházban, hogy idõs ember szorult a felvonóba.

Csütörtökön délelőtt egy 76 éves, beteg asszony ragadt benn a veszprémi Március 15. utcai társasház egyik felvonójába, ami nem először romlott el. Az idős nő egy órás kálváriája után a lakóknál betelt a pohár, azonnal megoldást sürgetnek.

A néni leginkább beteg lába miatt használja a liftet, egyébként is a nyolcadik emeleten lakik, innen jött le az ominózus reggelen is. A földszinten azonban nem nyílt ki az ajtó, így a néni segítségért kiabált. Hiába hívta azonban az egyik lakó a felvonót üzemeltető telefonszámát, azt nem vették fel.

Fél óra után aztán a lift felment a második emeletre, az ajtó azonban ott sem nyílt ki, így

újabb fél óra raboskodás következett, mire a ház gondnoka és karbantartója végre kiszabadította

a beteg asszonyt.

A rémült lakók szerint bármikor újra megtörténhet az eset, és akár tragédiába is torkolhat, ha egy beteg ember szorul be. A felvonó üzemeltetője az omegahirek.hu-nak azt mondta, több jelentős alkatrészt is kicseréltek a pénteki napon, remélik, hogy nem fordul elő többé a probléma.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-