Létrehozva: 2021.10.21.

Dunakeszi családirtás: Ide temetik a 7 éves fiút, anyukáját és a nagymamát

Hamarosan eltemetik a meggyilkolt exfeleséget, a volt anyóst, illetve a hétéves Maximiliánt.

A borzalmak háza előtt a hozzátartozók berendeztek egy emlékhelyet, miközben a dédit információk szerint ismét kórházba szállították.

Fotó: Bors

Továbbra sem képesek napirendre térni Dunakeszin a néhány héttel ezelőtti családirtás felett a szomszédok. Mint arról a Bors beszámolt, B. Zoltán éppen kapcsolattartásról vitte haza a 7 éves Maximiliánt, amikor összeszólalkozott a volt feleségével. A férfi egy vadászfegyverrel végzett Melindával, majd a volt anyósával, Évával. A puskalövés hangjára kiszaladt az utcára a kisfiú, és mikor megkérdezte apját, hogy megölte-e az édesanyját, Zoltán a saját gyermekét is fejbelőtte. Ezután bement a házba és magával is végzett.

A Bors megtudta: megvan a temetés időpontja. Az egyik helyi katolikus templom urnatemetőjében nyugszik Margitka férje. A család annak idején egy ötös fülkét vásárolt meg. Azt tervezték, ha eljön az ideje, a bácsi feleségét is mellé helyezik. Most kiderült, kikkel fog még együtt nyugodni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-