Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.05.31.

Dunai hajóbaleset: megérkeztek a Hableány utasainak gyászoló hozzátartozói

A hozzátartozók láthatóan megrendülten érkeztek meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtérre, ahol rengeteg újságíró várta õket.

A Liszt Ferenc repülőtéren szállt le nem sokkal délután 1 óra előtt a szerda esti hajóbalesetben meghalt turisták hozzátartozóinak gépe. Most nagyjából két tucat ember érkezett, de az Origo úgy tudja, ma még több csoportban többen is jönnek, összesen majdnem negyvenen.

Tegnap már megérkezett két összekötő Dél-Koreából, ők készítettek elő mindent a hozzátartozóknak. Megérkezett Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszter is, aki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel együtt elment oda, ahol a tragédia történt.

A koreai turisták hajóján, a Hableányon 35 ember volt, amikor a tragédia történt, ám mindössze 7 embert tudtak kimenteni, 7 embernek már csak a holttestét sikerült partra vinni, 21 embert pedig még mindig keresnek, de nagyon kicsi az esélye annak, hogy ők még életben vannak.

A gyászolók lehajtott fejjel vonultak ki a termináltól az értük érkező kisbuszokhoz. A legtöbben fekete ruhában voltak. Egy korábban már Magyarországra érkező delegáció várta őket, három férfi ment ki eléjük, ők mutatták az utat. Úgy tudni, ők a következő napokban mindenben segítenek nekik.

Nemcsak magyar újságírók várták őket, rengeteg volt a külföldi, köztük dél-koreaiak is.

A %Ripost% információi szerint kivitték őket a Margitszigetre is. A hozzátartozók igyekeznek titokban közlekedni, kerülik a médiát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét - kép

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

magyarnemzet.hu

A magyar válogatott Norvégia legyőzésével avatta fel az Alba Arénát + videó

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-