RIPOSTER

Dunai hajóbaleset: így látta a másodkapitány Jurij C.-t az ütközés után

A kapitány ügyvédje és a Hableány jogi képviselője teljesen mást állít a tragikus éjszakáról.
  • Szerző: Ripost

Ügyvédje szerint Jurij C. aktívan részt vett a mentésben, a Hableány cégének jogi képviselője viszont mást állít.

Csupán 300 métert kellett volna még megtennie a Hableánynak, hogy kikössön a Jászai Mari téren, és mindenki épségben kiszálljon. Csakhogy a Viking Sygin szállodahajó 7 másodperc alatt maga alá gyűrte a kis sétahajót és a rajta utazó 35 embert május 29-én este a Duna budapesti szakaszán.

A Viking Sygin ukrán kapitánya, aki korábban 15 millió forint óvadék kifizetése ellenében nyomkövetővel szabadlábra került, ám ismét rács mögé került, miután szerdán a nyomozási bíró elrendelte a letartóztatását. Augusztus 31-ig még óvadék ellenében sem szabadulhat. Ügyvédje, Tóth M. Gábor a bíróságon azt mondta: minden tőle telhetőt megtett a kapitány, hogy mentse a vízbe esett embereket.

„Jurij C. leszaladt a fedélzetről, mentőgyűrűket dobott le, és elrendelte, hogy a mentőcsónakokat tegyék a vízre. Ez sokkal inkább segíti a bajba jutott, vízbe esett emberek menekülését, mint az, hogy a kapitányi hídon megfelelő frekvencián adja le a megfelelő jelet” – hangsúlyozta.

A Borsnak ugyanakkor dr. Sógor Zsolt, a Hableányt üzemeltető cég jogi képviselője azt mondta: az ő információi szerint az ukrán kapitánynak még csak tudomása sem volt arról, hogy két matróza mentőcsónakokkal elindult menteni a vízbe esett dél-koreai turistákat, sőt hármat ki is mentettek.

„Jurij C.-nek kapitányként le kellett volna vezényelnie a mentést. Ebbe beletartozik az is, hogy a Viking társaság másik hajójának, a mögötte haladó Idun kapitányának is megadja a szükséges információkat a mentésről” – közölte az ügyvéd.

A lap úgy tudja, hogy a baleset után Jurij C. felkeltette a másodkapitányt, és az álmából felriadt férfi azt látta, hogy a kapitány totálisan sokkos állapotban van, pánikszerűen ide-oda futkos. Az ügyvéd szerint ezért a férfi alkalmassága is megkérdőjelezhető.

Felvetődött a Viking Sygint szorosan követő Viking Idun kapitányának felelőssége is. A baleset után Jurij C. telefonált az Idun kapitányának, hogy elütött valamit. Ennek ellenére mindkét hajó továbbhaladt.