RIPOSTER

Dunai hajóbaleset: ezt a változtatást vezethetik be a Viking kapitánya miatt

A Kúria felülvizsgálná az óvadék kiszabásának bevett gyakorlatát, mert nem mindig alkalmazzák elég szigorúan.
  • Szerző: Ripost

A Viking Sigyn kapitánya miatt vizsgálná felül a Kúria az óvadék kiszabásának gyakorlatát. Erről Kónya István, a Kúria elnökhelyettese beszélt a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában a Hableány tragédiája és a Viking Sigyn kapitányának szabadlábra helyezése kapcsán.

A Kúria elnökhelyettese úgy fogalmazott: “A bírósági jogalkalmazás egységére, helyes irányú gyakorlatára kell a Kúriának vigyáznia.” Dr. Kónya István szerint a feltételes szabadságra bocsátásra is nagyobb figyelmet kell fordítani a jövőben, mert “automatizmussá kezd válni”. Hangsúlyozta: a feltételes szabadságra bocsátás nem alanyi joga az elítéltnek, hanem egy törvényi lehetőség, arra az esetre, ha az elítélt megbánta tettét és a szabadulásra felkészült, vagyis a társadalomra már nem jelent veszélyt.

Történt mindez néhány nappal azok után, hogy az ügyészség tiltakozása ellenére a Budai Központi Kerületi Bíróság, illetve a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék is engedélyezte, hogy a Viking Sigyn ukrán kapitánya, Jurij C. 15 milliós óvadék ellenében négy hónapra bűnügyi felügyeletbe kerüljön. Jurij. C.-t június 13-án engedték ki előzetesből, nyomkövető viselésére kötelezték, nem hagyhatja el Budapestet, és hetente kétszer jelentkeznie kell a nyomozóhatóságnál. A történtek miatt Polt Péter legfőbb ügyész a Kúriához fordult - írja a HVG.