Létrehozva: 2019.05.30.

Dunai hajóbaleset: 13 fős mentőcsoport érezik Dél-Koreából

A külügyminiszterrel az élén kormányszintû operatív csoport megalakítását rendelte el csütörtökön a dél-koreai elnök a koreaiak magyarországi vízi balesete miatt. Késõbb bejelentették: a miniszter vezette csoport még csütörtökön Budapestre utazik, valamint a magyar fõvárosba küldenek egy 13 fõs mentõcsoportot.

Mun Dzse In elnök utasította kormányát, hogy a magyar hatóságokkal együttműködve tegyen meg minden tőle telhetőt azoknak a dél-koreai turistáknak a megsegítésére, akik hajóbalesetet szenvedtek Budapesten. A Yonhap hírügynökség jelentése szerint Mun tájékoztatást kapott a történtekről Csung Jui Jongtól, a  nemzetbiztonsági hivatal vezetőjétől. Kim In Csol minisztériumi szóvivő később közölte: Kang Kjung Vha külügyminiszter vezetésével még csütörtökön 18 tisztviselőből álló csoportot küldenek Magyarországra.

Kang miniszter a baleset helyszínére utazik, hogy személyesen irányítsa kollégáink munkáját

- mondta.

Az államfő ezután rendkívüli tanácskozást tartott biztonsági kabinetjével. Az elnöki szóvivő ennek végeztével közölte: az operatív csoporton kívül egy 13 fős mentőcsoport is Magyarországra utazik. Ennek hét tagja katasztrófamentő lesz - közülük ketten részt vettek a Szevol dél-koreai komphajó 2014-es katasztrófája utáni mentésben -, hatan pedig a parti őrség tagjai.

A szóvivő idézett az elnöktől: "Szeretném, ha minden lehetséges diplomáciai csatorna igénybevételével, a magyar hatóságokkal együttműködve a lehető leggyorsabban elvégeznék a kutató-mentő műveleteket. A legfontosabb a gyorsaság. A lehető leggyorsabban mozgósítsák a katasztrófamentőket a szükséges felszerelésekkel együtt!" - jelentette ki.

Ahogy a %RIPOST% beszámolt róla, heten meghaltak és 19-en eltűntek a balesetben, amelyben összeütközött két hajó szerda este Budapesten a Dunán, és az egyik elsüllyedt. A balesetnek hét könnyű sérültje van, kihűléses tünetekkel vitték őket kórházba stabil állapotban. Később közölték a Yonhap szerint, hogy három embert már ki lehetett engedni a kórházból, egy továbbit pedig hamarosan szintén ki lehet.

A dél-koreai turisták egy hat országot érintő kelet-európai körutazáson vettek részt, amelynek része volt a Baltikum is - közölte az utat szervező, szöuli székhelyű, Very Good Tour nevű utazási iroda a baleset után néhány órával megtartott sajtótájékoztatóján. A hajó fedélzetén 35-en tartózkodtak, ebből ketten a legénységhez tartoztak. A turisták legtöbbje 40 és 50 év közötti volt, egy hatéves gyerek, és egy hetvenes éveiben járó férfi is volt közöttük - mondta egy meg nem nevezett minisztériumi tisztségviselő. A Yonhap hírügynökség idézte az utazási irodának azt a közlését, miszerint nem lehet tudni, hogy a hajó minden utasán volt-e mentőmellény.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-