Létrehozva: 2019.05.30.

Drámai jelenetek Mezőlaborcon: Brutálisan megvertek egy 14 éves lányt

Kórházban végezte egy kilencedikes lány, miután osztálytársai brutálisan megverték. A szülõk feljelentést tettek a rendõrségen.

A fiatal lányt állítólag már az iskolai tanítás alatt is fenyegették lány osztálytársai Mezőlaborcon. Az iskola vezetősége ezért a városi rendőrséghez fordult. Hogy megelőzzék a konfliktust, a járőrök a vasútállomásra kísérték a lányt, ahonnan vonattal kellett volna hazamennie. A szlovák rendőrök 15 percig még vártak, majd miután meggyőződtek róla, hogy nyugalom van, távoztak.

Ezt követően viszont valóban bekövetkezett a támadás: a lányokból álló csoport úgy megverte áldozatát, hogy mentőautóval szállították kórházba.

A szülők szerint gyereküket már az iskolában is bántották, ezt azonban az intézmény vezetősége tagadja. A szülők feljelentést tettek a rendőrségen. A szlovák rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint az ügyben eljárást indítottak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Kovács István barcelonai ténykedése: Romániában elővették a magyar kártyát

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-