Létrehozva: 2021.02.10.

Elhalasztották az idei busójárást, a rendőrség kiemelten figyeli a környéket

Mohács önkormányzatának a koronavírus miatt kellett meghoznia ezt a nehéz, de felelősségteljes döntést.

Most már biztos, hogy 2021-ben elmarad a busójárás, Mohács önkormányzata a koronavírus miatt kényszerült erre a döntésre.

Hiába várják sokan, idén a koronavírus miatt elmarad a mohácsi busójárás

Bár a busójárás már 1700-tól hagyománynak számít, a járvány miatt a szervezők úgy döntöttek, elhalasztják a díszes felvonulást, ami rengeteg érdeklődőt, turistát csalogatna a környékre.

„Nem lesz busójárás, hiszen egyetlen, szervezett farsangi programot sem hirdet meg a város erre a néhány napra. Tudjuk azt is: a busók, ha nehezen is, de megértéssel fogadták e döntést. Csoportjaik, közösségeik egy része ugyanakkor ragaszkodik a hagyományokhoz, néhányan mégis beöltöznek, a maguk örömére összejönnek, s az ilyenkor szokásos közös sütés-főzés, poharazgatás sem marad el. A csoportok időnként egymást is felkeresik, megvendégelik, a szintén tradicionális házról-házra járás-hoz ugyancsak ragaszkodva. Persze, a gyülekezésre vonatkozó előírások betartásával. Nagy most a busók felelőssége, a csoportoké, azok vezetőié, akiknek okos szóval hatnia kéne a többiekre, tíz, húsz, hatvan emberre. Hogy mit szabad és mit nem. Azt is tudjuk: a busó szabad lélek, nem nagyon szereti, ha megmondják neki, mit csináljon. Most sem „mondják meg”, csupán kérik, érthető indokokra hivatkozva, hogy ha be is öltöznek, kerüljék el a belvárost, mert ha nem így tesznek, egy-egy busókompánia körül pillanatok alatt csődület támad, tömeg verődik össze, ami a vírus terjedésének melegágya lehet” – áll Mohács Város Önkormányzatának hetilapjában.

A Ripost úgy tudja, a rendőrség éppen a fentiek megakadályozása miatt kiemelten figyeli a környéket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-