Létrehozva: 2016.10.12.

Botrány: szájon vágta a polgármester a zenészt egy jótékonysági bálon

Németh Ferenc hobbizenész állítása szerint jó nagy pofont kapott a sümegprágai polgármestertõl a jótékonysági bálon.

A bálon a  sztárvendég Márió volt,  de itt lépett fel a tapolcai Németh Ferenc és zenekara is. A férfit maga a polgármester hívta meg az eseményre. Mivel jótékonysági eseményről volt szó, Németh Ferenc a szokásos ár töredékéért vállalta el a fellépést.

– Hujber Csaba polgármester régi barátom, ezért nem is volt kérdéses, hogy zenélünk a rendezvényen. A megállapodásunk szerint este nyolctól hajnali kettőig muzsikáltunk volna. Mivel azonban remek volt a hangulat, nem hagytuk abba a megbeszélt időpontban, hanem még ráhúztunk egy kicsit. Háromnegyed háromkor elbúcsúztunk a közönségtől, és éppen pakolni akartunk volna, amikor a polgármester feljött a színpadra - mondta a Blikknek a zenész.

Szerinte ekkor jelent meg

a polgármester, aki rácsapott a keverőpultra, aztán nekiesett, úgy arcon vágta, hogy felrepedt a szája.

Többen is a polgármester után szaladtak, s próbálták lefogni, visszatartani az erőszaktól.

A Blikk megkereste Hujber Csaba polgármestert is, ő azonban nem akart beszélni a bálon történtekről.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-