Létrehozva: 2019.01.28.

Beteg kislány adományát lopta el egy budapesti anyuka

A hároméves Hannának gyûjt kupakokat az Állatmentõ Liga, ám valaki ellopott tõlük egy kiló, azaz 50 forint értékû adományt. Videófelvétel is készült, az internetnek köszönhetõen hamar meglett a tolvaj!

Többször beszámolt a %RIPOST% arról a 3 éves kislányról, akinek a családja kupakokat gyűjt, hogy az azért kapott pénzt a gyógyíttatására fordítsák. Hanna súlyos beteg, háromszoros agyvérzéssel és vesevéna trombózissal született, így maradandó agykárosodást szenvedett. Teljes bal oldalát érintette a stroke, ezáltal a bal kezét fogásra abszolút nem tudja használni, a bal lába pedig sokkal gyengébb. Az orvosok lemondtak róla, de a család nem adja fel: a kislány állapota a kezelések után látványosan javulni kezdett!

A kupakgyűjtésben nemcsak a %RIPOST%, hanem az újpesti Állatmentő Liga is beszállt, a szervezet éjjel-nappal várja az adományokat, amit a telephez vihetnek a segítők. Innét tűnt el hétvégén fél óra alatt egy zacskónyi kupak.

A babakocsis tolvaj körül is nézett, hogy látja-e valaki, de a kamerát nem vette észre. Leemelte a kilincsről az egy kilónyi, nagyjából 50 forintot érő kupakokat és a párjával elmentek

– mesélte a %RIPOST%-nak Pataki Gábor.

Az Állatmentő Liga elnöke fel is tette a kamerafelvételt Facebookra, az internet erejének köszönhetően hamar be tudták azonosítani a nőt.

Nagy meglepetésünkre hétfő délelőtt becsengetett és visszahozta az ellopott adományt. Hebegett, habogott, nem tudott magyarázatot adni tettére. A lényeg, hogy megszólalt a lelkiismerete és Hannának is el tudjuk küldeni majd a kupakokat

– mondta Pataki Gábor.

A kislány családja még mindig szívesen fogadja a kupakokat és fémdobozokat, egy-egy nagyobb mennyiségért akár el is tudnak utazni. Zsuzsi egyáltalán nem akart bankszámlaszámot közzé tenni, de amikor kiderült, hogy 45 forintot adnak egy kiló kupakért, sikerült meggyőzni a családot, hogy sokan vannak, akik azonnal szeretnének segíteni akár csak pár ezer forinttal is, ne vegyék el tőlük a lehetőséget. Így most a %RIPOST%-ban ismét közreadjuk számlaszámot, ahová bárki utalhat Hanna ápolásának támogatására és gyógyulásának megsegítésére. A kislány és családja ezúton is köszön minden eddig és jövőbeli segítséget! Név: Czékmány Zsolt - Bank: Cib bank - Számlaszám: 10700282-53211338-51100005 - Közlemény: Hannának.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-