Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.07.27.

Szívszorító, itt az utolsó fotó a Balatonba fulladt testvérpárról

Hetek óta lázban égett a jászberényi család: a három gyermek és a szülők is rettentően várták a balatoni nyaralást. Nem sejtették, hogy tragédia lesz a vége.

Egy napig minden csodálatos is volt, másnap azonban ép ésszel felfoghatatlan tragédia történt a jászberényi Pongrácz családdal. Az alsóbélatelepi strandon a vízbe fulladt a 13 éves Zoltán és a 17 éves Tamás.

– Együtt mentünk be a vízbe, én a húgukkal vízipisztolyoztam, a srácok pedig odébb úsztak a matraccal. Aztán kimentünk a vízből a lányommal. Alig fél óra telt el, amikor megláttam, hogy néhány fiatalember hoz ki egy ájult gyereket. Egyből odasiettem, de akkor még nem is tudtam, hogy az én fiamról van szó. Csak a fürdőnadrágjáról ismertem fel szegényt – idézte fel a Blikknek megtörten az apuka, Sándor.

gész kicsi koruktól vittük őket nyaralni. Ugyan nem versenyszerűen, de tudtak úszni. Akárhova mentünk, rendszeresen ugráltak a mély vízbe, sosem volt gond ezzel. Mindketten jó fizikumúak voltak, csak arra tudok gondolni, hogy felhevülhetett a testük, amikor belecsúsztak vagy beleugrottak a vízbe. Egyébként szemmel láthatóan a tragédia másnapján az a három bója beljebb volt hozva, amik azt jelezték, honnan mélyül a víz. Én már a rendőrségen voltam, amikor este a másik gyermekemet megtalálták. Hétfőn hazafelé bementünk a krematóriumba. Ott még el tudtunk tőlük búcsúzni. Előtte még gyújtottunk egy-egy mécsest a parton, ahol a tragédia történt – mesélte a könnyeivel küszködve az édesapa.

A tragikus sorsú gyerekek húga, Dominika a partról nézte végig az egész kálváriát. Ugyan tegnap erősnek mutatta magát, de a szülei elmondása szerint már nagyon sokat sírt. Sándor arról is beszélt, hogy az elhunyt gyermekei gyógyíthatatlan betegségben szenvedtek. A nagyobbik nyitott gyomorszájjal született, csak ülve lehetett altatni kicsiként, hogy ne fulladjon meg, mert a légcsöve folyton elzáródott. Emellett alig hallott és gyengén látó is volt. A kisebbik autoimmun betegséggel és lisztérzékenységgel küszködött. Húszéves bátyjuk már külön él tőlük, ő a nyaralásra sem tartott velük.

A fiúkról készült utolsó fotót ide kattintva tudod megnézni.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-