Létrehozva: 2017.10.03.

Az egész ország Áront keresi!

Erre látták eddig.

Egy három éves kisfiúért aggódik az ország.

Áron néhány napja, Zuglóban csavargott el, de azóta már felbukkant az M3-as autópálya környékén, sőt, az Újpest határában található szupermarket parkolójában is. Különleges teremtés, három lába van.

Áron gazdája, Csaba egy Facebook-posztban kérte a világ segítségét, páratlan összefogás lett az eredménye: ezerszám osztják meg a hirdetést.

Áron eddig útjáról gazdája, Csaba egy ismerőse friss térképet is készített. 

Erről az is kiderült, bizony, sok-sok kilométert megtett már eddig is.

Október 1-jén, vasárnap délután szökött el a Róna utcából. Utoljára pár órával később a Szőnyi út / Ogyala köz környékén látták. De már bárhol lehet! 

Teljesen rémült, három lába ellenére úgy fut mintha puskából lőtték volna ki, ezért nehéz megfogni. Nagyon keressük és nagyon szeretnénk megtalálni. Fázik, éhes, kétségbeesetten lehet valahol... kék hám van rajta, nevével a bilétán

- írta a segítségek kérő gazdi.

Aki látta, kérjük, jelezze! A megtalálónak magas jutalom jár!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-