RIPOSTER

Aljas trükkel csalnak ki százezreket a kamu albérletre

Más lakását hirdette meg, majd rengeteg családtól szedett be kauciót a csaló Budapesten. Hiába kapta el a rendőrség, a pénzt már nem adja vissza, így van, aki a kilenc hónapos gyermekével mehet miatta az utcára.
  • Szerző: Ripost

Az ingatlan.com-on hirdette meg saját albérletét egy nő, majd tucatnyi családnak mutatta meg a bérleményét, és szedett be tőlük kéthavi kauciót. „Abszolút hitelesnek tűnt, még azt is megmutatta, hogy mit hagyna a lakásban, és mit vinne el. November 15-én költöztünk volna, először adtunk neki 120 ezer forintot, ez egy havi kaució volt, majd egyszer utaltunk 90 ezret, ugyanis azt beszéltük meg, hogy több részletben fizetjük be a második havi kauciót” – emlékszik vissza Nikolett, akinek éppen a maradék 30 ezer forint átutalása előtt szólt az unokahúga.

„Felhívott, hogy ugye nem a Havanna utcában akarunk lakást kivenni, mert olvasta a neten, hogy ott egy csaló garázdálkodik, akit feljelentették a lakáskeresők csoportjában. Mire csak annyit tudtam kinyögni, hogy sajnos pont ott találtunk és már fizettünk is érte” – meséli a nő, aki egy kilenc hónapos kisfiú anyukája. Azonnal a rendőrségre mentek, ahol éppen hat család tett egyszerre feljelentést.

Hogy mi lesz a család sorsa, és mi lett a csalóval, az a %% csütörtöki számából kiderül!

És ezeket olvastad már?