Létrehozva: 2019.05.30.

Aljas dolgot művelt ez a fiú a debreceni kollégium szobájában

A debreceni rendõrök az állampolgárok segítségét kérik, hogy mihamarabb megtalálják a fiatalt!

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás adatai szerint az ismeretlen férfi még május 15-én 0 óra 30 perc és 3 óra 30 perc közötti időben Debrecenben, a Nagyerdei körúton lévő kollégium egyik szobájából ruhaneműket, valamint készpénzt tulajdonított el.

A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfiról grafika készült, illetve a biztonsági kamera is készített felvételt.

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható férfiról, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányságon (Debrecen, Budai Ézsaiás utca 4. szám), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-