Létrehozva: 2019.01.18.

A terrorcselekményért elítélt Ahmed H. azt sem tudja, miért perel

A Fõvárosi Törvényszék február 1-jén hirdet ítéletet abban a polgári perben, amelyet a Soros-terv elleni nemzeti konzultáció egyik kérdése miatt indított a más ügyben elítélt szír Ahmed H. a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen.

Ahmed H. az ítélethirdetés idején valószínűleg már nem lesz Magyarországon, mert a napokban arról döntött a bíróság, hogy büntetésének kétharmada, 40 hónap letöltése után január 19-én feltételesen szabadlábra kerül,

egyúttal kitoloncolják az országból.

A férfit a röszkei határátkelőhelynél 2015-ben történt tömegzavargás résztvevőjeként 2016-ban

első fokon, nem jogerősen tíz évre ítélték terrorcselekmény miatt, 2018 őszén jogerősen öt év szabadságvesztést kapott.

A mostani polgári perben a szír férfi elsősorban azt nehezményezte, hogy a 2017-es nemzeti konzultációban Ahmed H.-ként azt írták róla, hogy a bíróság elítélte a rendőrök megdobálása miatt, pedig akkor még folyamatban volt büntetőpere.

A férfi 8 millió forint sérelemdíjat követel a Miniszterelnöki Kabinetirodától, és nyilvános bocsánatkérést vár.

Az általa követelt összeg azért 8 millió, mert Ahmed H. a nemzeti konzultáció minden egyes címzettje után 1 forintot követel az államtól, ami nagyjából 8 millió emberhez jutott el, tehát 8 milliószor sértették meg személyiségi jogait.

A tárgyaláson a felperes jogi képviselője azt kifogásolta, hogy a konzultációval azt a látszatot keltették, mintha végleges döntés született volna Ahmed H. ügyében.

Az alperes jogi képviselője szerint

a szíriai férfi azt sem tudja, miért indított pert.

Hol a nevének, hol az elítélésének a közlését kifogásolja, nem tett eleget bizonyítási kötelezettségének, és még a nemzeti konzultációt sem ismeri.

Azt mondta, amit Ahmed H. tett, azért a saját hazájában is felelősségre vonás jár, ismertségéhez pedig az ügyében eljáró jogvédő szervezetek is hozzájárultak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Moszkvai terror: csattanós üzenetet küldött az orosz külügyi szóvivő

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-