Létrehozva: 2016.08.03.

A Kékvándor: Kiállítás nyílt Burger Barna fotóiból

Az Országos Kéktúra útvonalát járta végig a fotós, akinek felvételeivel most a Budapest Projekt Galéria látogatói is megtehetnek néhány lépést ezen a varázslatos úton.

A Kékvándor című tárlaton 30 táj- és életképet mutatnak be a Budapest Projekt Galériában.

A kiállítás kurátora azokból a fotókból válogatott, amiket Burger Barna készített 2013-2014 folyamán, amikor gyerekkori álmát megvalósítva végigment az Országos Kéktúra útvonalán.

Burger Barna maga így ajánlotta képeit:

"Ezek olyan meditatív fotók, amelyek önmagukban is megállják a helyüket és közben egy történetet is elmesélnek."

 

A megnyitón Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese arról beszélt, hogy

"a természetjárás nemcsak egy fizikai út, hanem egy belső utazás is, amely során jobban megismerhetjük önmagunkat".

 

A fotográfus

Burger Barna Budapesten született 1965-ben. Fényképésziskolát végzett, alkalmazott és művészi fotográfiái magazinokban és önálló albumokban láttak napvilágot. Első albuma 1999-ben jelent meg, azóta kilenc kötetet publikált.

Kötetei:
1999 – NEW YORK, Stramavant Kiadó
2002 – ZÁSZLÓK ÉS EMBEREK, Internationale Sonderbeilagen
2005 – FEJ VAGY ÍRÁS/92 KORTÁRS ÍRÓ PORTRÉJA, PrintX Budavár Kiadó
2007 – A KONYHAABLAKBÓL, Lévai Anikó, Jokerex Kiadó
2007 – DÉLUTÁNI ALVÁS/A TÖRTÉNET ÁRNYÉKA, Kőrösi Zoltán, Kalligram Kiadó
2008 – ÖT ÉS FELES, Sajó László, Osiris Kiadó
2008 – MAGVETÕ ÍRÓTÜKÖR 2009
2010 – EGY KAMPÁNY KRÓNIKÁJA – ORBÁN VIKTOR 2010, Demax Művek
2012 – AZ UTOLSÓ MECCS – TÖRTÉNETEK A TITKOS MAGYAR FOCIKÖNYVBÕL,  Kőrösi Zoltán, Kalligram Kiadó


A kiállítás a Főváros, az Eximbank és a fotográfusokat bemutató Mai Manó Ház együttműködésével valósult meg és Budapesten

az V. Kossuth Lajos utca 14-16. szám alatt tekinthető meg a Project Galériában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-