Létrehozva: 2016.11.23.

A FÕGÁZ ezzel kedveskedik karácsonyra!

Az ünnepek alatt a FÕGÁZ nem kapcsolja ki a gázszolgáltatást akkor sem, ha régóta tartozol. Az engedménnyel a karácsonyt szeretnék szebbé varázsolni.

A FÕGÁZ december 17. és jövő január 9. között ideiglenesen eltekint a tartozásoktól. A kikapcsolási engedmény nemcsak a védett fogyasztókat érinti, hanem azokat a lakossági ügyfeleket is, akiknek 60 napon túli tartozása van. Így az ünnepek idején biztos, hogy náluk sem kell fagyoskodni.

Október óta a FÕGÁZ társaságai a teljes hazai lakosság földgáz-szolgáltatását biztosítják, mert a Főgáz Zrt. átvette a Tigáz Zrt. lakossági ügyfeleit is.

A FÕGÁZ azzal, hogy nem kapcsolja ki a szolgáltatást, a rászorulókat szeretné segíteni, hogy a karácsony és az újév körüli ünnepi időszakot minden család nyugalomban, megfelelő körülmények között tölthesse. Azoknál azonban, akiknél már ki van kapcsolva a gáz, nem kapcsolják vissza a fűtést ekkor sem.

Ahhoz, hogy spórolni tudjunk a fűtésen, fontos, hogy a fűtőtestek ne legyenek ruhával letakarva, a redőnyt éjszaka húzzuk le, ezzel javítható az ablakok szigetelése. A fűtést akkor sem szabad teljesen kikapcsolni, ha hosszú időre elmegyünk otthonról, mert a felfűtés energiaszükséglete magasabb, mint a lakás melegen tartásához szükséges energia mennyisége.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

life.hu

Bevállalós technikával küzdött a betegségével Katalin hercegné

mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-