Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2015.07.15.

29 nőtől csalt ki pénzt a budapesti férfi

Autószerelõnek adta ki magát a 43 éves budapesti férfi, 29 nõvel hitette el, hogy meg tudja javítani az amúgy jól mûködõ autójukat.

Szimpatikus volt a hozzáállása minden esetben annak a férfinak, aki a vád szerint egyedül autózó nőket szólított le jellemzően azzal, hogy gépkocsijukból folyik az olaj, majd a hiba azonnali elhárítására hivatkozva pénzt csalt ki tőlük, tájékoztatott a Fővárosi Főügyészség.

Az amúgy jóképű férfi azt adta elő a megrémült nőknek Budapesten és Dunaharasztiban, hogy ő autószerelő, ezért az autójukat pár perces munkával a helyszínen meg tudja javítani.

A megtévesztett nőknek a felajánlotta a segítségét abban is, hogy

elmegy helyettük egy közeli szaküzletbe vagy benzinkútra,

ahol megvásárolja az olajat, illetve a szükséges alkatrészt, majd visszamegy és kijavítja a hibát.

Még egy csavar a csalásban

Miután a férfi teljesen elnyerte áldozatai bizalmát, elkérte a termékek árát - átlagosan 15.000 - 20.000 forint körüli összeget -, majd annak érdekében, hogy semmiképp se fogjanak gyanút, megkérte őket, hogy

amíg vissza nem ér, addig vigyázzanak a táskájára.

Természetesen a táska csak ki volt tömve, az átejtett nők pénzével pedig eltűnt a férfi. Csalás miatt emeltek vádat ellene, a 29 eset során mintegy félmillió forintot vitt el a jóhiszemű nőktől.

Gátlástalan átverés

Legutóbb egy brit online autószerelő-közvetítő szolgáltató cég végzett egy felmérést arra vonatkozólag, hogy a hivatalos szervizek mennyire és milyen módon vágják át a női ügyfeleket.

Az eredmény döbbenetes lett:

a vizsgált műhelyek 80%-ában akartak többet fizettetni a nőkkel,

mint a férfi autósokkal.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-