Létrehozva: 2018.12.29.

2019-ben is folytatódik, és bővül az otthonteremtési program

Jövõre is folytatódik, és bõvül az otthonteremtési program - mondta Novák Katalin, az Emberi Erõforrások Minisztériumának család- és ifjúságpolitikáért felelõs államtitkára szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin a XI. kerületi Tulipános játszótéren tartott tájékoztatóján emlékeztetett arra: 2015-ben indították az otthonteremtési programot, és eddig több mint 92 ezer családnak tudtak segíteni.

Magyarországon az emberek saját tulajdonú otthonban szeretnének élni, ebben nyújtanak támogatást.

Jövőre nemcsak folytatódik a program, hanem a bővülésére is számítani lehet. A jövő évi költségvetésben 242 milliárd forint áll rendelkezésre otthonteremtésre, ez minden eddiginél magasabb összeg. Ha valaki gyermeket vállal vagy nevel, segítséget kaphat az otthonteremtéshez

- mondta az államtitkár.

Novák Katalin kitért arra is, hogy az otthonteremtési program kiemelt eleme a családi otthonteremtési kedvezmény (csok). Eddig 92 ezer család részesült ebben, csaknem 400 ezer ember. December 1-jétől már a kétgyermekes családok is igénybe vehetik a 10 millió forintos kamattámogatott hitelt, és 10-ről 15 millió forintra emelkedett a nagycsaládosok által felvehető, kamattámogatott hitel összege. A hitelt garantált évi 3 százalékos kamattal lehet felvenni.

Novák Katalin a lakásépítéssel kapcsolatban beszélt arról is, hogy meghosszabbították a kedvezményes áfakulcs igénybevételének lehetőségét. Az 5 százalékos kedvezményes áfakulcsot azokra az ingatlanokra is alkalmazni lehet, amelyeknek november 1-ig már megvolt az építési engedélyük vagy építését bejelentették.   Hangsúlyozta: mindenki számíthat arra, hogy 2019 is a családbarát kormányzásról szól, és folytatódik az otthonteremtési program.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-