RIPOSTER

16 ezer forint egy szendvicsért? Ennyit fizetsz, ha villamoson eszed

Melegszendvics, fagylalttölcsér, tízóraira szánt parizeres zsemle miatt is kapott már büntetést utas BKV járaton. Gondold meg jól, hol, mibe harapsz bele, mert a sasszemû ellenőr lecsap rád, és máris írja a csekket. A tarifa a tetthelyen 8000 forintról indul, de utólag fizetve duplázódik.
címkék:
  • Szerző: F. G.

Vivien a HÉV-en bukott meg egy melegszendviccsel, csak egy megállót akart menni, jegyet lyukasztott, de pechjére ellenőrök is voltak a kocsiban.

„Az egyik megnézte a jegyem, nem szólt semmit, a másik viszont azt mondta, hogy bírságot kapok a szendvicsem miatt. Azt írta a cetlire, hogy étkezett a HÉV-en, pedig hogy tehettem volna, hiszen csak egy megállót mentem, és beszélgettem egy nénivel – a történet felkerült a BKV-Figyelő blogra, azzal kiegészítve –

Velem könnyű keménykedni, másokkal úgysem mernek. Egyébként miattam leszállt az egész bagázs, legalább három ellenőr és két közterület-felügyelő.”

Nem járt jobban az a lány sem, aki a Magyar Nemzet információja szerint a 30-as buszra a már csutkára rágott fagylalttölcsérjével szállt fel. Az ellenőrök kiszúrták, és jött a bírság.

És igazából nincs mit tenni, mert az utazási szabályzat szerint BKV járműveken: „fagylaltozni, ételt és italt fogyasztani, csomagolatlan, vagy nem visszazárható csomagolású élelmiszerrel, itallal utazni, tartózkodni tilos.”

 

Persze az interneten megjelent kommentek szerint alkoholt is sokan isznak a szerelvényeken, de a részegekhez nem mernek szólni az ellenőrök, arról nem beszélve, hogy milyen disznóólat hagynak maguk után a BKV-n kocsmázók.

Õket kéne vegzálni - írják -, nem azokat, akik elmajszolnak a metrón az egyébként az állomás területén árult egy vagy két darab pogácsát.

 

De nincs mentség. Két szem pogiért is ugyanannyi a pótdíj, mint egy fél disznó elfogyasztásáért. A "tetthelyen" fizetve 8000 Ft, ami aztán előbb 16 ezer forintra, majd 30 napon túl 32 500 forintra nő.

címkék: