Létrehozva: 2015.12.20.

16 éve ölt, most kapták el a rendőrök!

A kilencvenes évek végén nagy port kavart a kukoricásba rejtett taxis holttestének ügye, végre megfejtették!

16 éve felderítetlen gyilkossági ügy kerülhet végre a bíróság elé, miután a rendőrség elkapta, majd a beismerő vallomásra is rábírta a gyilkost.

1998 őszén a Szeged melletti

Domaszéknél egy kombájnos a kukoricásban talált egy holttestre,

hamar kiderült, hogy az illető egy szegedi taxisofőr, akivel brutálisan végeztek: szétverték a fejét

Az azonosítás nem volt nehéz: a férfi elhagyott, piros autójára korábban már rátalált két vadász, a kocsiban talált vérnyomok alapján ebben ölhették meg a férfit.

A sofőrt utoljára szeptember 16-án, Szegeden az uszoda előtti droszton látták utoljára, azt azonban már senki sem tudta, hogyan került Domaszékre - és az akkori nyomozás sem vezetett semmilyen eredményre.

A rendőrségnek végül 16 év után jutottak olyan adatok a birtokába, ami alapján a jelenleg 39 éves, Németországban élő T. Rolandra terelődött a gyanú. A férfira európai elfogatóparancsot adtak ki, T. Roland pedig Magyarországra kerülése után beismerő vallomást tett, ügye hamarosan bíróság elé kerülhet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai Dominik Curtisszel töltötte az éjszakát

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Viszonya lehetett a játékosával, menesztették az angol klub edzőjét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-