Létrehozva: 2019.06.26.

130 ezer gyermek üdülhet Erzsébet-táborokban

Tizenegy turnusban minden eddiginél több, heti 2500 - összesen mintegy harmincezer - gyermek táborozhat idén nyáron a Balatonnál a zánkai Erzsébet-táborban.

A balatoni táborok keddi megnyitóján Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere úgy fogalmazott:

az Erzsébet-táborokban jókedv, vidámság és olyan programok várják a gyermekeket, amik az érzékenységet, az emberséget, a hitet és a nemzeti identitást is erősítik.

Az idén összesen mintegy 130 ezer gyermek vehet részt az Erzsébet-táborok programjain. 2016-ban csaknem 90 ezren, 2017-ben már több mint százezren, tavaly pedig 126 ezren vehettek részt az Erzsébet-táborok egész éves programjain.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elmondta: a tábor programjai évről évre tartalmas kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak a gyermekeknek a nyári vakáció heteiben.

Az ottalvós táborok nem jelentenek komoly kiadást a szülőknek, a heti ellátásért, étkezésért és a programokért összesen ezer forintot kell fizetni, de a hátrányos helyzetű diákok ezt is levásárolhatják.

Emellett újdonságként idén minden táborozó térítésmentesen utazhat vonattal a zánkai Erzsébet-táborba, és a hazautat is kormányzati, illetve európai uniós forrásból finanszírozzák, valamint Miskolcról 720, a budapesti Déli pályaudvarról pedig 909 férőhelyes közvetlen Erzsébet-különvonatot indítanak Zánkára.

Novák Katalin hangsúlyozta: az Erzsébet-táborokban nemcsak nyáron zajlik a munka, a többi közt tavaszi-őszi kirándulásokat, családi hétvégéket és karácsonyi programokat is szerveznek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-