Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.03.30.

1,1 milliárdot visz a Viszkis, legálisan

Most több pénzt kap a Viszkis, mint amennyit bankrablásaiból annak idején Ambrus Attila kasszírozott. Hiába, drága dolog a film, de ha bejön a nézõknek, akkor az ár sokszorosát hozza vissza egy-egy sikerprodukció. A visszavonult bankrabló sztoriját 2017-tõl vetítik majd a mozik.

A Filmalap 1,1 milliárd forintos támogatásával készülő film sikerére a már évek óta Amerikában dolgozó Antal Nimród személye a garancia, aki idehaza a Kontroll című filmmel tette le a névjegyét.

 

A valódi eseményeket fikciós elemekkel keverő Viszkis Ambrus Attila személyiségének változása és az elfogása utáni nyomozás részleteinek bemutatására is vállalkozik. A sztori kialakításához segítséget nyújtott Ambrus Attila is, akivel Antal Nimród még 2013-ban véletlenül találkozott egy vásáron, ahol az egykori bankrabló saját kerámiáit árulta.

A film, a rendező szándéka szerint, az 1967-ben bemutatott Bonnie és Clyde, vagy az 1972-es A keresztapa című filmklasszikusokhoz hasonlóan fog betekintést nyújtani a bűnözés különös világába.

 

 

Johnny Depp helyett Szalay Bence "viszkizik"

A Viszkis rabló sztoriját Dobray György is tervezte filmre vinni, de sokszoros próbálkozás után sem sikerült összehoznia a hozzá való anyagi hátteret. A rendező 2003-ban vágott bele a film előkészítésébe, és 2012-ben az indexnek nyilatkozott formálódó terveiről. Az interjúban határozottan cáfolta a pletykákat, hogy Johnny Depp alakítaná a Viszkis figuráját.

Meg nem erősített, de nem is cáfolt értesülések szerint az Antal Nimród filmben a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves hallgatója, Szalay Bence fogja játszani a Viszkist.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-