Létrehozva: 2018.02.09.

Zsarolja és fenyegeti a magyarokat a belga miniszterelnök

Teljesen nyilvánvaló politikai zsarolás és fenyegetés a belga miniszterelnök migrációval összefüggõ, Magyarországot és a V4-es országokat érintõ nyilatkozata, amelyet határozottan visszautasítanak - közölte Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken újságírókkal Budapesten.

Charles Michel belga kormányfő hétvégén arról beszélt: "ultimátumot adtak a szolidaritást elutasító" visegrádi országoknak, és ha június végéig nem sikerül konszenzusra jutni az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanácsban, akkor nélkülük, minősített többségi szavazással fogják elfogadni a tervezett reformokat.

Hidvéghi Balázs kifejtette: mindenáron végre akarják hajtani a kvótákkal kapcsolatos javaslatot, és már nyáron megkezdenék a migránsok betelepítését, ha rajtuk múlna.


A kormánypárti politikus felidézve az első kvótajavaslatot azt mondta: akkor is ugyanez történt, megkerülték az állam- és kormányfők tanácsát, és alacsonyabb szinten hoztak döntést. Most viszont már állandó, felső határ nélküli kvótákról van szó, ez évente akár százezreket is jelenthetne - tette hozzá.
 

A fideszes politikus szerint árulkodó, hogy a magyar ellenzéknek egy szava sincs ehhez, nem szólaltak meg, a kormánypárt viszont határozottan fellép ellene, és ez is napirendre kerül majd a Fidesz jövő heti frakcióülésén.
 

Hidvéghi Balázs hangsúlyozta: nekik Magyarország az első, és mindent el fognak követni, hogy megakadályozzák az ilyen jellegű döntések végrehajtását. Kitért arra is: együtt kell működni regionális szövetségeseikkel, a V4-es összefogás egy fontos eszköz.
Ha szembemegy egy javaslat az uniós szerződésekkel, akkor azt minden fórumon szóvá fogják tenni, és politikai eszközökkel meg fogják akadályozni, hogy Magyarországra kényszerítsenek egy ilyen döntést - tette hozzá.
 

A kommunikációs igazgató szerint a közhangulat és a politikai döntéshozók szintjén is változik a vélemény, a megközelítés. Ma már egyre erőtejesebb azoknak a hangja, akik azt mondják: meg kell védeni az unió külső határait és el kell utasítani az illegális migrációt. Ugyanakkor Brüsszel szintjén vagy a Soros-hálózatok részéről az ellenirányú nyomás is erősödik, ők mindenáron át akarják ezt erőltetni - jelentette ki.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül