Létrehozva: 2021.08.17.

Varga Mihály – Rekordnövekedés a magyar gazdaságban

Várakozásokat felülmúlóan nőtt a második negyedéves GDP.

Várakozáson felüli volt a második negyedéves GDP-növekedés, 17, 9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék, ez pedig a valaha mért legnagyobb gazdasági növekedés a második negyedévben – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videójában.

Fotó: Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A második negyedéves GDP-adatok kapcsán a miniszter azt mondta: „ez egyben azt is jelenti, hogy a gazdaság újraindítása az egyik leggyorsabb az Európai Unióban.” Varga Mihály jelezte: az erőteljes növekedés mögött az alacsony bázis is ott áll – vagyis az, hogy a mért növekedés alacsonyabb szintről indult -, de arra hívta fel a figyelmet, hogy az erősödés biztos jele a negyedévről negyedévre mért GDP-erősödés.

A tárcavezető értékelésében elmondta: bár a részletes adatok még nem állnak rendelkezésre, de az már most látszik, hogy a növekedés egészséges szerkezetű, a gazdasági ágazatok széles körére kiterjed.„

 

Várakozásokat felülmúlóan nőtt a második negyedéves GDP

A második negyedévben Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adat szerint 17,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 17,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 2,7 százalékkal nőtt a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint. Elemzők az egy évvel korábbihoz mérve 17,2 százalékos, az előző negyedévhez viszonyítva 2,0 százalékos növekedést vártak. A 2019. második negyedévinél 2,2 százalékkal volt nagyobb a GDP a nyers adatok szerint.Az első fél évben 7,6 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 7,2 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a múlt év azonos időszakához viszonyítva, miután az első negyedévben a nyers adat szerint 2,1 százalékkal a kiigazított és kiegyensúlyozott mutató szerint 1,9 százalékkal csökkent. A gazdasági növekedés kiugróan magas növekedéséhez hozzájárult a tavalyi második negyedévi rekordméretű visszaesés, amely a most revideált adatok szerint a nyers és a kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint egyformán 13,3 százalékos volt. Az első fél évben 7,6 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 7,2 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a múlt év azonos időszakához viszonyítva, miután az első negyedévben a nyers adat szerint 2,1 százalékkal a kiigazított és kiegyensúlyozott mutató szerint 1,9 százalékkal csökkent. A jövőre kivetített dinamikára építő, az amerikai tájékoztatási gyakorlatban régóta közölt úgynevezett évesített index – amely azt mutatja meg, hogy mekkora lenne az éves változás, ha az előző negyedévhez viszonyított aktuális negyedéves volumenváltozás négy negyedévig folytatódna -, 11,3 százalékos növekedést jelez az első negyedévi 8,3 százalék után. A KSH megjegyezte, hogy a Covid19-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet a gazdasági környezetben olyan gyors változásokat idézett elő, amelyek az adatminőségre, a becslési módszerek eredményességére és a szezonalitásra egyaránt hatással vannak, emiatt a szokásosnál jelentősebb mértékben befolyásolhatják a későbbi revíziók nagyságát. A második negyedévi részletes GDP adatokat szeptember 1-jén közli második becslése alapján a KSH.  

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt