Létrehozva: 2021.11.28.

Valóra vált rémálom: Dél-Afrikában ragadt a család az omikron variáns miatt – megrázó beszámoló

A család Dél-Afrikában rekedt, borzasztó pillanatokat éltek át.

Jessica és Michael Dickinson egyhetes dél-afrikai tartózkodása végéhez közeledett, amikor az Egyesült Királyság bejelentette, hogy Dél-Afrika felkerül az ország utazási vörös listájára. Ez azt jelenti, hogy felfüggesztette péntektől a repülőjáratokat a brit kormány a koronavírus omikron variánsának vizsgálati idejére.

A család péntek este akart hazautazni az Egyesült Királyságba, ám a járatokat felfüggesztették. Rettenetesen megijedtek, hiszen fogalmuk sem volt arról, hogyan fognak hazajutni. A 33 éves anya „a legrosszabb rémálma valóra válásának” nevezte a helyzetet.

A Daily Star arról ír, hogy a család egy egyhetes családlátogatásra utazott Dél-Afrikába, hogy bemutassák 16 hónapos lányukat, Amelia-Rose-t a dél-afrikai rokonoknak.

„Amikor megnyíltak a határok, úgy gondoltuk, hogy ez egy nagyszerű lehetőség, hogy eljöjjünk és meglátogassuk a családunkat, főleg úgy, hogy néhányan sajnos meghaltak, és sosem találkozhattak a lányommal. Fontosnak tartottuk, hogy megtegyük az utat„ – magyarázta Jessica, hozzátéve, hogy immár 10 éve, hogy az Egyesült Királyságba költözött férjével, nemrég pedig gyermekük is született.

„Egy barátom üzent nekem, hogy baj van, aztán kaptunk egy e-mailt a British Airwaystől, hogy törölték a járatunkat” – mondta az anya. Jessica elmesélte, hogy órákig telefonáltak, hogy megpróbáljanak hazajutni a különböző légitársaságokkal, de mindenhol elutasításba ütköztek. „Szörnyű érzés volt ez a tehetetlenség.„

Sajid Javid brit egészségügyi miniszter csütörtök este bejelentette, hogy az átmeneti intézkedés – amely brit idő szerint péntek déltől lép érvénybe – Dél-Afrikát, Namíbiát, Lesothót, Botswanát, Eswatinit – az egykori Szváziföldet – és Zimbabwét érinti. Ezeket az országokat a brit kormány vasárnaptól a vörös utazási listára helyezi. A vörös kategóriás országokból csak a brit és az ír állampolgárok, illetve az Egyesült Királyságban letelepedési engedéllyel élő külföldiek utazhatnak be, de érkezésük után nekik is a brit kormány által kijelölt, őrzött szállodák valamelyikében tíz napra karanténba kell vonulniuk. E szállodai karantén fejenkénti költsége felnőttek esetében 2285 font (csaknem egymillió forint), és ezt az utasoknak kell fizetniük – írja az MTI.

A British Airways időközben külön telefonvonalat hozott létre a dél-afrikai britek számára, és most a család lefoglalt egy repülőjegyet, hogy végre hazajussanak – illetve előbb a karanténhotelbe, és onnan haza.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat