Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.05.13.

Üzemorvosok is beadhatják az oltást

Mostantól a nagyvállalatok is segítik a koronavírus-járvány elleni védekezést azzal, hogy üzemorvosaik bevonásával oltást szerveznek a vakcinára regisztrált mun­kavál­lalóiknak.

A témáról Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Mi­nisz­térium mi­nisz­ter­he­lyet­tese adott hivatalos tájékoztatást egy közleményben. Ebben a politikus hangsú­lyozta: Magyarország élen jár a beoltottak arányában, a sikeres folytatás érdekében közel kell vinni az emberekhez, ké­nyelmesen elérhetővé kell tenni az oltóanyagokat. Ebben segítenek majd az üzemorvosok – adta hírül a Bors.

Mostantól az üzemorvosok is segítenek (Fotó: MTI/Varga György)

Jelentkezzünk a vakcinákra!

„A járványon csak úgy kerekedhetünk felül, ha minél többen regisztrálunk és beoltatjuk magunkat. A magyar emberek ennek érdekében többféle, egyformán hatékony és biztonságos vakcina közül vá­laszt­hatnak, akár az oltás időpontját is elfoglaltságaikhoz igazítva.

Már a munkahelyünkön is beolthat az üzemorvos. Több nagyvállalat is élt a lehetőséggel Fotó: MTI

Az egészségügyi dolgozók, háziorvosok rendkívüli munkát végeztek el az elmúlt hónapokban, elsősorban nekik köszönhető, hogy ötből négy regisztrált legalább az első adagot megkapta valame­lyik oltóanyagból. Összesen több mint 4,3 millió magyar így már bizonyos szintű vé­dettséget élvez, ezzel ha­zánk a leginkább átoltott orszá­­gok közé tartozik, nemcsak Európában, hanem világszinten is” – emelte ki Schanda Tamás.

Kényelmesen a munkahelyünkről

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese elmondta: a sokakat foglalkoztató cégek üzemorvosaik közreműködésével ma­guk is megszervezhetik dolgozóik oltását, így tett vagy tesz például a Mol, a Suzuki vagy a Wizz Air.

A vakcinainfo. gov.hu oldalon regisztrált munkatársaik ek­ként a lehető legkényelmesebben, a napirendjükbe illeszkedő mó­don, rengeteg időt megtakarítva kaphatják meg a vakcinát, amely életet ment, és kiutat is jelent a koronavírus okozta helyzetből.

Jelezni kell a cégeknek

Fotó: MTI

Azok a vállalatok, amelyek vállalják, hogy az üzemorvosuk bevonásával megszervezik dolgozóik oltását, a fővárosi és megyei kormányhivataloknál jelezhetik igényüket.

A kor­mány­hiva­ta­lokban működő megyei oltási mun­kacsoportok az éppen rendelkezésre álló vakcinákból tud­ják biztosítani a dolgozók oltásához szükséges mennyiséget. A vállalat telephelyén csak akkor valósulhat meg az ott dolgozók beoltása, ha az üzemorvos rendelője megfelel az oltóhelyekkel szemben támasztott jogszabályi követelmé­nyeknek.

Ma már bárki, aki re­gisztrált az oltásra, akár na­pokon belül is megkaphatja azt, hiszen nyitva áll az online időpontfoglaló rendszer az eeszt.gov.hu ol­dalon.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül