Létrehozva: 2019.12.13.

Újabb szenzációs magyar felfedezés

Eddig ismeretlen, alapvető fontosságú kapcsolatot fedeztek fel az idegsejtek és az agyi immunsejtek között a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI), a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kiváló Kutatóhelye tudósai – írta az MTA.

A felfedezés segíthet a sérült idegsejtek megmentésében, és akár teljesen új irányokat nyithat a stroke és más idegrendszeri betegségek gyógyításában. A Dénes Ádám (Neuroimmunológia Kutatócsoport, KOKI) vezette kutatómunka eredményét a Science neves tudományos lap aktuális száma közölte.

Takarítók az agyban

Amikor megsérül egy agyterület – például egy fejet ért durva ütés vagy oxigénhiány következtében – rengeteg idegsejt szenved károsodást. Ezeket helyre kell állítani, vagy ha ez már nem lehetséges, el kell takarítani.

Ezt a munkát az agy fő immunsejtjei végzik, amelyeket mikrogliasejteknek neveznek.

Ezek az agyi immunsejtek állandóan járőröznek az agyban, figyelik az idegsejtek állapotát. Sérüléskor akár percek alatt körbeveszik a károsodott agyterületet, és bekebelezik a már elhalt vagy halálra ítélt idegsejteket.

Korábban kiderült, hogy a mikrogliasejtek rendszeresen „lecsipkedik” az idegsejtek nyúlványainak végződéseit, a szinapszisokat, melyekkel egymáshoz kapcsolódnak, így alkotnak hálózatokat. A lecsipkedés segíti a kapcsolatok karbantartását, megújulását. Ez ahhoz hasonló, mint amikor egy kertész rendszeresen megmetszi egy fa ágait. A kérdés az volt, hogy vajon az idegsejtek belső állapotát is ezzel a „kertészkedéssel” mérik-e fel a mikrogliasejtek.

Forró pontok

Dénes Ádám, a KOKI Neuroimmunológia Kutatócsoportjának tudósa, valamint munkatársai abból indultak ki, hogy ez nem valószínű, ugyanis az idegsejtek nyúlványainak végei túl messze vannak a sejt központi részétől, a sejttesttől, ahol a sejt sorsát meghatározó folyamatok zajlanak.

A magyar kutatók az idegsejtek sejttestének membránján apró „forró pontokat” találtak, melyeken át fokozottan szabadulhatnak fel kis buborékokban különféle anyagok az idegsejt környezetébe. Azt is megfigyelték, hogy a mikrogliasejtek sok időt töltenek ezeknél a forró pontoknál.

Dénes Ádámék szerint a forró pontok ideálisak az idegsejtek és mikrogliasejtek közötti kommunikációra: a mikrogliasejtek itt folyamatosan nyomon követhetik az idegsejt állapotát.

A mikroglia tehát a most felfedezett új kommunikációs útvonallal lehet képes érzékelni az idegsejtek sérülését, és egyúttal segíteni regenerációjukat. Mindez új alapokra helyezi a mikroglia és az idegsejtek közti kommunikációról alkotott ismereteinket.

A kísérleteket egér stroke-modellben végezték, azonban a most felfedezett idegsejt-mikroglia kapcsolat nagy valószínűséggel más idegrendszeri betegségekben is fontos szerepet játszhat. A tudósok a következőkben azt vizsgálják, hogy a mikroglia és az idegsejt kommunikációja ezeken a forró pontokon miként változik meg például Alzheimer-kór, epilepszia, vagy érrendszeri eredetű demenciák esetén.

Új terápiás lehetőségek nyílhatnak meg

A most felfedezett kapcsolat az emberi agyban is működik, így reményeik szerint új terápiás irányok nyílhatnak meg: a cél, hogy a mikroglia minél korábban észlelje, ha az idegsejttel baj van. Ezt követően lehetne gátolni azokat az útvonalakat, amelyeken fokozódik az idegsejtek sérülése, és segíteni azokat, amelyeken keresztül a mikroglia képes az idegsejtek működését regenerálni.

A kutatást Dénes Ádám vezetésével Cserép Csaba és Pósfai Balázs első szerzők jegyzik megosztva. A KOKI-ban Sperlágh Beáta és Katona István csoportja is nagyban segítette a munkát. A Szegedi Tudományegyetemről Molnár Gábor és Tamás Gábor kutatócsoportja vett részt a vizsgálatokban, és külföldi – Arthur Liesz müncheni, vagy Michael Tamkun amerikai – társszerzők is szerepelnek a cikkben.

A kutatás műszeres hátterének megteremtésében jelentős szerepet játszott a Nemzeti Agykutatási Program.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút