Létrehozva: 2020.01.29.

Újabb lendületet vesz az erdőtelepítés

11 ezer hektárnyi új erdő létrehozásához járulhat hozzá a közeljövőben a Vidékfejlesztési program.

Mintegy 11 ezer hektárnyi új erdő létrehozásához járulhat hozzá a közeljövőben a Vidékfejlesztési program, az eddig elnyert pályázatoknak köszönhetően az elmúlt években közel 6500 hektáron valósultak meg telepítések.

Az agrártárca várakozásai szerint a növekvő támogatásoknak köszönhetően ez évtől új lendületet kap a folyamat, a magángazdálkodók mellett az állami erdészetek mintegy 550 hektárral bővítik az erdőállományt.

Az eddig létrehozott összes új erdőterület közel fele, nagyjából háromezer hektár Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében létesült. Emellett Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar és Pest megye együttes részaránya is megközelíti a 25 százalékot. Kevés kivételtől eltekintve az ország keleti és középső része az, ahol eddig a legtöbb erdőtelepítés történt a támogatások segítségével.

Magyarország az elmúlt évszázadban összességében csaknem megduplázta erdőterületét, ami világviszonylatban is igen sikeres folyamatnak mondható. A rendszerváltozás óta mintegy 200 ezer hektár új erdőt ültettek a gazdák és a magánerdészetek, ezzel az erdősültség mára meghaladja a 21 százalékot.

A 2030-ig szóló erdőstratégia célja, hogy ez az arány 2050-re elérje a 27 százalékot. A statisztikai hivatal jelentése szerint annak érdekében, hogy ez a vállalás teljesüljön, a következő évtizedekben több százezer hektár új erdő telepítésére lesz szükség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Bajnai Gordon elhíresült cége áll Magyar Péter mögött

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól

POLITIK

Ismét fegyverszállítást sürgetett Ukrajnába a NATO-főtitkár