Egy neve elhallgatását kérő lelkipásztor a Nemzetközi Keresztény Gondoskodás nevű emberi jogi, felekezetközi szervezethez fordult. Ő ismertette, hogy Munda hat évvel ezelőtt tért át a keresztény hitre és amikor a hindu radikális nacionalisták erről értesültek, zaklatni kezdték.

A keresztények félelemben élnek a területen. Gyanítható, hogy hindu fanatikusok egy csoportja végzett a nővel – emelte ki a lelkipásztor.

Nabore Ekka, egy helyi szervezet elnöke a UCAN hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy „Jharkhand a múltban sosem volt tanúja ilyen erőszaknak”. Manapság azonban elég gyakran adnak jelentést ilyen esetekről. Júliusban holtan találták a 35 éves lelkészt egy indiai erdőben. Július 10-én bukkant rá felesége Munsi Thado lelkipásztor holttestére a Badpari melletti erdőben, India Mahárástra államában. Helyi források szerint eddig ismeretlen tettesek hurcolták el lakhelyéről a lelkészt. Badpari lakói öt évvel ezelőtt üldözték el Munsit; mivel a fenyegetések ellenére sem volt hajlandó megtagadni hitét, egyszerűen kiutasították őt a faluból. „A hite, élete és a környékbeli adivasi emberek között végzett missziója miatt gyilkolták meg” – közölte Munsi Thado egyik kollégája az International Christian Concernnel.

„Több mint 20 családot vezetett el Krisztushoz az elmúlt öt évben, mióta kiközösítette őt falujából néhány hindu szélsőséges.”

Bár a brutális gyilkosság részleteiről egyelőre nincs hivatalos információ, azt tudni lehet, hogy a helyi szélsőséges hindu nacionalisták kifejezetten negatív érzelmeket tápláltak a lelkész családjával szemben. Munsi Thado, hét évvel ezelőtti megtérése előtt egy maoista szeparatista csoport tagja volt. Így találkozott először az evangéliummal, és ekkor döntötte el, hogy Krisztust fogja szolgálni. Férje halála ellenére Rajini nem készül elhagyni a falut és folytatja missziójukat.
Ugyancsak Indiában több tucat keresztény család kényszerült elhagyni szülőfaluját, miután a település hindu többsége megtámadta az imahelyüket, a hívőket életveszélyesen megfenyegették, majd elrabolták a közösség lelkészét.
Hindu nacionalisták törtek be az indiai Uttar Prades állam Azamgarh városához közeli kis falu keresztény imaházába július elején. A 30-40 fős vandál társaság megrongálta a keresztény imaházat, az imádkozó hívőket pedig életveszélyesen megfenyegették – közölte a Linga.org. Két nappal később feldühödött szélsőségesek ismét megtámadták a két éve felépített templomot.

Az agresszívan fellépő hindu nacionalisták a férfiak lemészárlásával és az asszonyok megerőszakolásával fenyegetőztek.

A Christian Solidarity Worldwide szervezet információja szerint a pár száz főt kitevő közösség nagy része még aznap este elmenekült szülőfalujából. A következő napon a szélsőségesek újból visszatértek; a templomot teljesen kifosztották, a közösség lelkészét súlyosan bántalmazták, majd magukkal vitték. Az elrabolt keresztény lelkipásztort arra kényszerítették, hogy nyilvánosan letérdeljen a hindu istenek előtt és imádkozzon. Helyi források szerint a keresztények a hatóságokhoz fordultak, akik a támadók egy részét letartóztatták. Ennek ellenére az elüldözött családok nem mernek hazatérni, attól tartva, hogy a falu lakossága beváltja fenyegetését.