Létrehozva: 2018.03.06.

Újabb Erzsébet-utalványok kiosztását javasolják húsvétra

Az Idõsek Tanácsa azt javasolja a kormánynak, hogy a közelgõ ünnepek elõtt ismét tízezer forintos Erzsébet-utalványt kapjanak a nyugdíjasok - jelentette be az Emberi Erõforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelõs államtitkára kedden Budapesten, a tanács ülése utáni sajtótájékoztatón.

Novák Katalin államtitkár, - aki a tanács alelnöke is - közölte, azért indítványozzák az újabb utalványok kiosztását, mert szeretnék, ha minden magyar, így a nyugdíjasok is részesülhetnének a növekvő gazdasági eredményekből.
 

Az államtitkár arról beszélt, hogy a gazdasági teljesítmény, az export, a bérek és a foglalkoztatottság növekedése jellemzi az országot.

Emelkedő pályára állt az ország gazdasága, a GDP-növekedés már kitartóan négy százalék feletti, az export pedig tavaly 8,4 százalékkal emelkedett, ami az elmúlt hat év legjobb eredménye.

A munkaerőpiacon is pozitív tendenciákat látni, a munkanélküliség négy százalék alá csökkent, mindenki tud dolgozni, aki akar, és nőnek a bérek is

- sorolta Novák Katalin.
 

Azt szeretnék, ha a gazdasági eredmények hasznát a nyugdíjasok is élveznék, ezért is kaptak tavaly kiegészítő nyugdíjemelést és nyugdíjprémiumot, valamint már két karácsony előtt is tízezer forintos Erzsébet-utalványt - emelte ki az államtitkár.
 

Hozzátette, bíznak benne, hogy a kormány támogatja majd a tanács javaslatát, és még   húsvét előtt ismét kaphatnak utalványt a nyugdíjasok.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

vg.hu

Toplista: egy ötfős csoport mindent visz a magyar tőzsdén, fasorban sincsenek az állampapírok

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

mindmegette.hu

Az 5 legjobb cukkinifasírt, ha a húsos ételeket nem kívánod

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt

POLITIK

Újabb orosz támadások Ukrajnában

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek