Létrehozva: 2019.12.19.

Újabb durva korrupciógyanú a SZEVIÉP-ügyben: Így működnek a magyar bíróságok?

Újabb megdöbbentő információkra bukkant a Szeviép-ügyben a Pesti Srácok. Miután a lap kiderítette, hogy a szegedi városvezetést súlyosan érintő ügyben ítélkező bírói tanács három tagjából az egyiknek a cége jelentős megbízásokat kapott Botkáéktól, a másik pedig áron alul egy luxuslakást (amit azonnal el is adott), most az is kiderült, hogy a bírói tanácsot egy olyan bírósági vezető. jelölte ki, aki az egyik Szeviép-vádlott ügyvédjének felesége. Így csalnak ma a bíróságokon?

Ő sem jelentett elfogultságot, sőt, meg is változtatta a bírói tanácsot, így kerültek benne többségbe a vádlottak javára elfogultsággal vádolható bírók.

Az egyikük Nóvé Ágnes bírónő és férje építőipari cége csaknem 800 milliót kapott Szeged önkormányzatától. Ennek ellenére ítélkezhetett a Botkáékat súlyosan érintő ügyben. Persze, hogy felmentette a vádlottakat.

Most azt derítette ki a Pesti Srácok, hogy a Szegedi Törvényszéken dr. Nagy Andrea, igazgatási feladatok ellátásával megbízott törvényszéki bíró jelöli ki azokat, akik a büntetőügyekben ítélkeznek. Dr. Nagy Andrea pedig dr. Szilágyi János ügyvéd párja, gyermekének édesanyja. Szilágyi János pedig a Szeviép-ügy harmadrendű vádlottjának, P. Lászlónak ügyvédje. Ő képviselte az eljárásban végig a dúsgazdag vállalkozót a büntetőügyben, majd tartotta a védőbeszédeket, legutóbb december 10-én, a másodfokú eljárásban, ahol védence felmentését kérte.

Szilágyi János maga is a Botka-féle önkormányzat embere. Több olyan szerződést is találtak, amelyen Szilágyi János szerepel a szegedi önkormányzat cégeinek képviselőjeként. Szilágyi János a jogi képviselője a Környezetgazdálkodási Kft.-nek és a Szegedi Vásárcsarnok és Piac Üzemeltető Kft.-nek.

Az ügyvéd képviselte az önkormányzat cégét többek közt a nagy botrányt kiváltó Mars téri piac ügyében.

A Szegedi Törvényszék Pesti Srácoknak küldött válaszából kiderült az is, hogy a védőügyvéd felesége megváltoztatta annak a bírói tanácsnak az összetételét, amely ítélkezett az ügyben. Bekerült az a Nóvé Ágnes, akinek férjével közös cége 800 milliós megbízást kapott Botkáéktól, vagyis mondhatni, hogy a lekötelezettjük. Akárcsak az az ügyben ítélkező bírónő aki áron alul egy százmilliós luxuslakást (amit néhány nap múltán nagy haszonnal el is adott) kapott Botkáéktól, magyarán korábban őt is megvették kilóra.

A kép jobb oldalán a Botkáékkal építőiparban seftelő bírónő. A Botka-féle SZEVIÉP-ügyben felmentő ítéletet hozott.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az elmúlt évtizedek egy egyik legsúlyosabb és legsötétebb bírósági korrupciós ügyével állunk szemben. Avagy hogyan lesz egy a vádlottakat sok évi börtönnel sújtó elmarasztaló ítéletből, teljes felmentés. Ki bízhat ezután a bírói függetlenségben?

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt