POLITIK

Új látogatói csúcs a Vadászati világkiállításon

Új látogatói csúcs a világkiállításon: a szombati nap folyamán csaknem 60 ezren látogattak ki a Hungexpóra.
címkék:
  • Szerző: RIPOST

Ezzel a központi helyszín látogatottsága már meghaladja a 432 ezret – tudatta a világkiállítás sajtóirodája.

A közleményben azt írták: már több mint 1 millió 200 ezren vettek részt az országszerte nagy érdeklődés mellett zajló programsorozaton. A hétfőn folytatódó, nagy sikerű Fátyol iskolaprogram első két hetében mintegy 38 ezer diákot láttak vendégül a világkiállításon, a regisztrált diákok száma pedig meghaladja a 60 ezret. A Jószolgálati programban a fogyatékossággal élőket segítő szervezetek, valamint a Civilút Alapítvány nehezítettséggel élőket támogató együttműködő partnereinek csoportjai előzetes regisztrációt követően díjmentesen látogathatják a világkiállítást – eddig több mint 1500 belépőt igényeltek a program keretében.

Vasárnap, az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) zárónapján ismét nagy érdeklődés várható az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításon. A központi helyszínen, a Hungexpo valamennyi pavilonjában, valamint a vidéki helyszíneken is változatos családi programokkal várják a látogatókat.
A megújult Hungexpo B és E pavilonjában zárónapjához érkezik a legnagyobb hazai agrár-mezőgazdasági vásár, az OMÉK. A rendezvény továbbra is látogatható a világkiállításra szóló jeggyel, amit – a sorban állás elkerülése miatt – érdemes online, előre megvásárolni.

Az E pavilonban Kovács Lázár séf látványkonyhájában ismét vadgasztronómiai különlegességek készülnek: vadburger hagymalekvárral, magos mustárral, házi paradicsomszósszal; marinált szarvasragu, vadgombás reszelt tarhonyával; végül savanykás tejfeles vadvetrece szalonnás puliszkával. 11 órától és 13 órától Angerman László sommelier tart borszemináriumot.

A B pavilon színpadán zenés, táncos előadásokkal várják a látogatókat: 10.30-tól 18 óráig bábelőadás, Maros megyei és drávaszögi néptáncelőadás, valamint Vaszi Levente csángó fiatalember humoros előadása szórakoztatja az érdeklődőket.

Az A pavilonban Szerbia tart nemzeti napot a saját standján. Szintén ott folytatódnak a World Conservation Forum előadásai, ahol tematikus napon a fiatalok és a jövőkép témaköre kerül a középpontba. Az előadások 11 órakor kezdődnek a pavilon nagyszínpadán, napirenden szerepel a többi közt Európa jövője (Bólya Boglárka helyettes államtitkár), a jövő vírusaival szembeni védekezés (Rusvai Miklós virológus), három fiatal különböző jövőképe (Milánkovich Dorottya fizikus, űrkutató, Adámi Zsanett paralimpikon úszó és Solymosi Kata zenész), a klímaváltozás kérdése (Demkó Attila, a Mathias Corvinus Collegium geopolitikai műhelyének vezetője), valamint a fiatalság ereje (Naomi Seibt környezetvédelmi aktivista videóüzenete). 16 órától Rácz Zsófia helyettes államtitkár ad elő (The Lazy Person's Guide to Saving the World), majd What on Earth can we do in space? címmel Sárhegyi István űrjogász előadása zárja a színpad napi programjait.

A D pavilon színpadán 10.30-tól beagle mesterkurzust tartanak, 11.30-tól pedig a Tüskevár színpadi adaptációját nézhetik meg az érdeklődők. Ugyanitt 14.30-tól Szőke Gábor Miklós, a világkiállítás díszkapuja, a Totem alkotója lesz Kókai Márton, a Nimród Vadászújság főmunkatársának vendége. 15 órakor kezdődik a Vadász talk show, Csőre Gábor beszélgetőtársa Bán Beatrix, a világkiállítás nagykövete, a Diana Vadászhölgy Klub elnöke lesz. A D pavilon napi programsorozatát Bársony Bálint zenekarának koncertje és divatbemutató zárja.

A Kincsem Parkban 10.30-tól ismét lovas-, agarász-, elöltöltő fegyveres-, solymász- és íjászbemutatókat tartanak. Az eddigiekhez hasonlóan a hagyományos vadászati módok bemutatói várják a látogatókat az F pavilonban, ahol továbbra is ki lehet próbálni az íjászatot és az elöltöltő puskával lövést.

A világkiállítás vidéki helyszínein vasárnap is színes és változatos programokkal várják az érdeklődőket. Bőszénfán, a vadasparkban 10 órától interaktív vadetetés és fogatos szarvasnézés is lesz – ez utóbbi eseményre előzetes bejelentkezés szükséges.

Kaszón, a Vadászházban 9-től 13 óráig tart a Tacskó Európa Kupa, ide szintén előzetesen be kell jelentkezni.

Keszthelyen a Helikon Kastélymúzeum és a Vadászati Kulturális Egyesület solymászati nyílt napot tart. 9 órától látványos solymászbemutatóval indult a nap, majd 10.30-tól egy közeli vadászterületen a sólymokat vadászat közben is megfigyelhetik az érdeklődők. 13.30-tól harci bemutatóval folytatódik a program.

Szilvásváradon zárónapjához ér a FEI Fiatal Fogatlovak Világbajnoksága: 9 órától rendezik a kombinált maraton hajtás döntőit, majd 16 órakor adják át a díjakat. Ugyanitt folytatódnak az országos huszártalálkozó programjai is.

Soponyán 8 órától 13 óráig folytatódik a CACIT nemzetközi vizsla főverseny, 14 órától pedig ünnepélyes eredményhirdetést tartanak.

A Hungexpóra érkezőknek továbbra is javasolják a közösségi közlekedés használatát. Az autók feltorlódásának megelőzéséért a rendezvény 20 napja alatt a Hungexpóra vezető Albertirsai út nem közelíthető meg személygépkocsival. A világkiállításra való zökkenőmentes kijutáshoz számos lehetőséget biztosítanak. Díjmentes a kijutás a Volánbusz által biztosított elektromos autóbusz-járatokkal, melyek öt útvonalon közlekednek naponta 8 és 20 óra között.
Még több részlet a vasárnapi programokról, a belépőjegyekről és megközelítési lehetőségekről a https://onewithnature2021.org honlapon olvasható.

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?