POLITIK

TV2 Tények – Ezek voltak a nap legfontosabb hírei

Nincs sok időd, de kíváncsi vagy a nap legfontosabb történéseire? Összeszedtük egyetlen cikkben, mi történt itthon és a világban, a TV2 Tények segítségével.
címkék:
  • Szerző: Ripost

TELEFONÉRT GYILKOLHATOTT, ELFOGTÁK

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Mobiltelefonért verhette halálra a 65 éves ózdi nőt a gyilkosa. A nő és a férfi többször összeveszett, majd a gyilkos elvette a nő telefonját, nem sokkal később újra visszament a lakásba, de a vita ekkor már tettlegességig fajult. A nő élettársa korábban féltékenységből fekáliával kente be az ajtaját, ezután verte halálra. A rendőrök Budapesten fogták el és kihallgatták, beismerte a gyilkosságot.

A szomszédoknak tűnt fel, hogy a nőt nem látták napok óta és az is hogy valamivel összekenték az ajtót. Erről csak később derült ki, hogy emberi ürülék.

A rendőrök már korábban is feltételezték, hogy a nőt egy ismerőse ölhette meg, mert a záron nem találtak sérüléseket, így valószínűleg a nő maga engedte be a lakásba a gyilkosát. Úgy tudni a nőt a konyhában találták meg, a földön feküdt. A gyilkossággal gyanúsított férfit végül Budapesten fogták el a rendőrök.

A kihallgatásokon a férfi beismerte a gyilkosságot. Az ürüléket nem ő kente az ajtóra, hanem a hatvanöt éves asszony párja, aki valószínűleg éppen a nő gyilkosára volt féltékeny és ezt az ajtó összepiszkításával akarta jelezni, de a nő akkor már nem élt.

Nézd meg a videót itt!

PLÉBÁNOS HALT MEG A KAMIONBALESETBEN

Azonnal meghalt egy 88 éves nyugalmazott plébános, amikor az M7-es autópályán egy kamionnal ütközött. Információnk szerint a kanonok megállt a külső sávban az autójával, a kamion ezután rohant hatalmas sebességgel a hátuljának és az árokba lökte. Az autó hátulja szó szerint eltűnt, a sofőr pedig szörnyethalt. A papnak számos egyházi kitüntetése volt, idén augusztusban Székesfehérvár díszpolgárának is megválasztották.

A Tények úgy tudja, az autó valamiért megállt vagy nagyon lelassult az autópálya külső sávjában, és a sofőr nem a megállósávot használta erre a manőverre. A kamion sofőrje nyilatkozni nem akart, de azt a Tények stábjának elmondta, hogy nem tudja miért nem a leállósávban állt meg előtte a kocsi, hiába vészfékezett, nem tudta elkerülni az ütközést.

A rendőrség is vizsgálja a baleset körülményeit.

A 88 éves férfi címzetes kanonok volt, idén augusztusban Székesfehérvár díszpolgárának választották.

Nézd meg a videót itt!

BUTIKBAN KÉSELT ÉS MEGÖLT EGY ANYÁT

Újra a bíróságra vitték azt a kegyetlen férfit, aki megölt egy fiatal anyukát, egy butik eladóját pedig majdnem halálra késelte. Még tavaly támadt rá az eladóra Nyíregyházán és miután elfogták, akkor találták meg a másik nő holttestét a kocsijában. A nyomozás még tart, a férfi pedig majdnem egy éve letartóztatásban van. Most arról döntöttek, hogy elengedjék vagy továbbra is börtönben tartsák-e.

A 42 éves férfi közel egy éve van előzetesben, de a nyomozás még tart, ezért a letartóztatásáról újra kellet dönteni.

Nézd meg a videót itt!

HÁPOGÁS MIATT PERELTE BE SZOMSZÉDJÁT

Kacsái hápogása és libái gágogása miatt állt bíróság elé egy nő Franciaországban. Az asszony állataira a szomszédja tett panaszt, állítása szerint már nem bírta elviselni a szörnyű hangzavart. A francia bíróság nemrég döntött az ügyben: az állatok továbbra is szabadon hápoghatnak és gágoghatnak a nő udvarán, a szomszéd kártérítési kérelmét pedig elutasították.

El sem tudná képzelni az életét a kacsái és a libái nélkül egy asszony Franciaországban. A nő imádja hallgatni állatai hápogását és gágogását. Úgy érzi, ez teszi igazán színessé az életét.

A nő állatainak hangját azonban kibírhatatlannak tartja a szomszédja, aki emiatt nemrég fel is jelentette az asszonyt.

Ő attól rettegett, hogy kötelezni fogják rá, hogy ölje meg az állatait. Állítása szerint több rémálma is volt már ezzel kapcsolatban.

A dühös szomszéd azonnali intézkedéseket és több mint egy millió forintnyi kártérítést követelt a nőtől, mert állítása szerint a hangzavartól nem tudott pihenni. A bíróság végül úgy döntött az ügyben, hogy a kacsák és a libák továbbra is szabadon hápoghatnak és gágoghatnak a nő udvarán. Az asszonynak kártérítést sem kell fizetnie.

Franciaországban utoljára szeptemberben történt ehhez hasonló eset. Akkor egy Maurice nevű kakas kukorékolására panaszkodtak egy faluban. A bíróság abban az esetben is az állat és gazdája javára döntött.

Nézd meg a videót itt!

címkék: