Létrehozva: 2017.05.10.

Tv2 Té­nyek - Ezek vol­tak a nap leg­fon­to­sabb hírei

Nincs sok idõd, de kí­ván­csi vagy a nap leg­fon­to­sabb tör­té­né­se­ire? Össze­szed­tük egyet­len cikk­ben, mi tör­tént itt­hon és a vi­lág­ban, a Tv2 Té­nyek se­gít­sé­gé­vel.

Szerző Ripost

GAZDAG VÁLLALKOZÓ GYILKOLHATOTT

Több cége, köztük vagyonvédelmi kft.-je is volt, illetve fagyasztott hallal is foglalkozott az a 48 éves vállalkozó, akit azzal gyanúsítanak, hogy élve elásta üzlettársát. A férfi fél éve lakott Sóskúton az élettársával, ahol rendes embernek ismerték őket. Solymárról költöztek oda.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy miért gyilkolt a vállalkozó, mert mindent tagad, de az kiderült, hogy 12 millió forinttal tartozott az áldozatnak. Április 27-én találkozót beszéltek meg Dunaharasztiban. Az 52 éves üzletasszony átült a férfi kocsijába, majd Újhartyán határába mentek, ahol megölte.

NEM ÉRETTSÉGIZHETTEK A METRÓ MIATT

Nem érettségizhetett sok diák, mert elkéstek a történelem érettségiről a 3-as metró meghibásodása miatt. Reggel a Nyugati téri megállóban füstölt a metró, pont akkor, amikor már érettségire siető diákokkal volt tele. A késő diákoknak azt mondták telefonon a tanáraik, hogy hívjanak inkább taxit, de volt olyan tanár aki saját robogójával ment el egy késő diákjáért. De még így is sokan fél órával lekésték a vizsga kezdetét. Õk kérelmet írtak az igazgatóságnak.

Akik 8 óra után érkeztek az iskolába, már nem írhatták meg az érettségit. A metró miatt késő diákoknak több helyen felajánlotta az iskolaigazgató, hogy a szóbeli vizsgán két tételt húzhatnak, és akkor nem csúsznak az érettségivel.

DRÁMAI BALESET UTÁN SEGÍTENÉNEK NEKI

Rengetegen összefogtak a férfiért, aki még mindig sokkos állapotban van, miután feleségét és lányát veszítette el egy balesetben Herceghalomnál. A tragédia a lehető legrosszabbkor történt: anyák napján. A két nő autóját egy BMW-s tarolta le. Az interneten már rengeteg felajánlás érkezett, még külföldi magyarok segítenének a férfinak, aki most vejével együtt neveli majd lány unokáját.

Ez nem lesz könnyű, hiszen a másfél éves Laura még mindig folyamatosan keresi az édesanyját. A férfinak most a másik lánya és a felesége nővére is segít.

PÉNZHEZ JUTNAK AZ IL FERRO KÁROSULTAK

Visszafizetik a pénzt, a tíz évvel ezelőtti Il Ferro botrány károsultjainak. A károsultak akkor 180 és 330 ezer forintos összegeket fizettek be, és a mai napig perelnek a pénzükért. A cég akkor egy autóra ragasztott reklámért cserébe azt ígérte, hogy havi 40-50 ezer forintot fizetnek ügyfeleiknek. A cég azonban csődöt jelentett.

A károsultakból hatszáz fős pertársaság alakult, ők az ügyvéden keresztül vették fel a kapcsolatot a cég egyik tulajdonosával, az ügy másodrendű vádlottjával.

Az első részletet május elején kapják meg, a második körben fizetik ki a többi károsultat. Több mint ezer embernek tartoznak, összesen több mint két milliárd forinttal. Az Il Ferro vezetőjét tavaly ősszel nyolc év börtönre ítélték, a cég másik tulajdonosa, az ügy másodrendű vádlottja is börtönt kapott, de ő még nem vonult be.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat