Létrehozva: 2020.01.15.

Történelmet írt Oroszország a fegyverkezés terén Putyin szerint

A történelem folyamán első ízben vezet Oroszország a fegyverkezés terén – jelentette ki Vlagyimir Putyin.

Szerző M.M.

A törvényhozáshoz intézett szerdai üzenetében az orosz elnök azt állította, hogy egyedülálló, újgenerációs fegyvereivel Oroszország a történelem folyamán első ízben vette át a vezetést fegyverkezés terén.

Senkit sem fenyegetünk, és senkire sem kívánjuk ráerőltetni az akaratunkat. Mindemellett mindenkit biztosíthatok arról, hogy a nemzetbiztonságunk megerősítésére tett lépések időszerűek és elégségesek voltak” – hangoztatta.

Szeretném aláhúzni, hogy a nukleáris rakétafegyverek történetében először, beleértve a szovjet korszakot és a legújabb kort, senkit sem kell utolérnünk, épp fordítva, a világ vezető országainak még létre kell hozniuk azt a fegyvert, amellyel Oroszország már rendelkezik” – mondta.

Fejlesztenék az eljövendő generációjú fegyverrendszereket

Hozzátette, hogy Moszkva ennek ellenére nem nyugodhat a babérjain, hanem ki kell fejlesztenie az eljövendő generációjú fegyverrendszereket, és ennek megfelelően is cselekszik.

Az elnök beszédében nagy hangsúlyt helyezett az olyan szociális kérdésekre, mint az oroszországi demográfiai visszaesés megállítása és a szegénység visszaszorítása.

Célként nevezte meg, hogy a termékenységi ráta – a szülőképes korú nőkre jutó gyerekek átlagos száma – 2024-re 1,7-re emelkedjen. Az elnök ennek érdekében egyebek között kezdeményezte, hogy 2026 végig meghosszabbítsák az úgynevezett anyasági tőke programot, és az már első gyerek után folyósítható legyen.

A 2007-ben bevezetett anyasági tőke program értelmében a második és az azon felül vállalt vagy örökbe fogadott gyerekek után az állam egyösszegű támogatást fizet ki. Ez a lakáskörülmények javítására, oktatásra, a hátrányos helyzetű gyermekek társadalmi adaptációjára és integrációra vagy az anya magánnyugdíjalapjának növelésére fordítható. Az anyasági tőke összege eddig 453 ezer rubel volt.

A mostani előterjesztés értelmében az anyasági tőke az első gyerek esetében a folyó év elejétől 466 ezer rubel, a másodikéban 616 ezer rubel lesz. A rubel jelenleg 4,85 forintot ér.

Elkezdik bevezetni az ingyenes általános iskolai meleg étkeztetést

Az elnök előterjesztése értelmében a három és hét év közötti gyerekek után támogatást kaphatnak majd azok a családok, amelyekben az egy főre eső fejenkénti jövedelem nem éri el a létminimumot. A támogatás összege kezdetekben 5500 rubel lesz, a későbbiekben 11 ezerre bővül.

Oroszországban emellett a tanévkezdéstől elkezdik bevezetni az ingyenes általános iskolai meleg étkeztetést az elsőtől a negyedik osztályig. Ezt legkésőbb 2023. szeptember 1-ig az ország egész területén be kell vezetni.

A közoktatás ügyében Putyin bejelentette, hogy 5 ezer rubeles pótlékkal növelik az osztályfőnökök javadalmazását a szövetségi költségvetésből. Közölte, hogy növelni fogják az államilag finanszírozott egyetemi helyek számát, elsősorban a régiókban. Az orvosképzés terén hangoztatta a célirányos specializáció fontosságát. Putyin az egészségügyi dolgozók számára új, egységes és áttekinthető javadalmazási rendszer bevezetését ígérte.

Az orosz elnök – anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna – javaslatot tett az ingyenes internet-hozzáférés biztosítására.

Mint mondta, az országnak a stabil makrogazdasági alapokon meg kell teremtenie a reáljövedelmek jelentős emelésének feltételeit. Ehhez szerinte strukturális átalakításra és a hatékonyság növelésére van szükség, aminek eredményeként a növekedési rátának meg kell haladnia a világátlagot.

Mint mondta, a befektetéseknek évi legkevesebb öt százalékkal kell növekedniük, és 2024-re az ország GDP-jében való részesedésüknek a jelenlegi 21-ről 25 százalékra kell emelkedniük. Ígéretet tett arra, hogy a vállalati adózás rendje az elkövetkező hat évben változatlan marad.

Forrás: MTI

 

Szerző M.M.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat