Létrehozva: 2020.02.12.

Toroczkai: A Momentum bizonyította, hogy magyarellenes párt

A Momentum végleg bebizonyította, hogy magyarellenes párt – jelentette ki a Mi Hazánk Mozgalom elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Toroczkai László arra hivatkozott: a Momentum politikusai annak az Opre Roma Pártnak az elnökével tárgyaltak, amely újabb Trianont szeretne, vagyis cigány tartományt akar létrehozni négy észak-magyarországi megyéből.

A Mi Hazánk felszólítja a politikai pártokat és a cigány szervezeteket, hogy zárják karanténba az Opre Roma Pártot, és nyilvánítsák ki, hogy az egységes szuverén Magyarország, vagy a szeparatisták oldalán állnak.

(Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Úgy vélekedett, a Momentum már korábban is bizonyította nemzetellenességét, hiszen a vezetői az „elszakított területek” magyar politikusaival szemben román, illetve szlovák jelölteket támogattak, továbbá a párt a kárpátaljai magyarokkal szemben az ukrán nacionalisták oldalára állt.

A Mi Hazánk azt követeli a Momentum vezető politikusaitól, hogy kövessék meg a határon túli magyarokat és Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye magyarjait, illetve mindazokat, akiknek fáj Trianon.

Toroczkai kérdésre válaszolva arról is szólt, hogy egy korábban publikált, ám mára törölt interjúban a Momentum politikusai maguk mondják el, hogy havi rendszerességgel járnak egyeztetni Emmanuel Macron francia elnökhöz. Ez is azt bizonyítja, hogy a Momentum nem magyar érdekeket képviselő párt – mondta Toroczkai László.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt

POLITIK

Újabb orosz támadások Ukrajnában

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek