Létrehozva: 2020.03.12.

Több hónapos járványra kell felkészülnünk, állítja egy híres amerikai virológus

Michael Osterholme neve akkor vált világszerte ismertté, amikor már az év elején megjósolta, hogy ez az újfajta vírus a korábbiaknál nagyobb gondokat fog okozni és kijelentette azt is, biztos abban, hogy világjárvány lesz belőle. Eddig igaza lett.

Osterholme – aki a Minnesota Egyetem Fertőző Betegségek Kutatási Központjának (CIDRAP) az igazgatója – szerint az 55 év felettieknek és krónikus betegségekkel küzdőknek fokozott óvatossággal kell eljárniuk. Ők a leginkább veszélyeztettek, a többieken jó eséllyel, mondhatni „átszalad” a betegség.

A kutató az állítja, hogy a járvány akár fél évig is eltarthat, nincs más választásunk, mint hogy megtanulunk együtt élni vele. Ő kimondottan veszélyesnek tartja a koronavírus, tízszer- tizenötször veszélyesebbnek, mint az átlagos influenzát.

Másokkal ellentétben Michael Osterholme nem tartja különösebben fontosnak azt, hogy tartózkodjunk az arcunk megérintésétől, szerinte a kézmosás „nem árt”, de még az sem a legfontosabb. Szerinte ugyanis a levegő belélegezése, vagyis cseppfertőzés révén terjed leginkább a vírus.

Ezt bizonyítja szerinte, hogy a hatalmas óceánjárókon szinte mindenki megfertőződött, annak ellenére, hogy a kabinokban izolálták őket. Csakhogy a fűtés, a légkondicionálás révén gyakorlatilag ugyanaz a levegő keringett a rendszerben, vagyis az összes szobában. Ezért fertőződött meg csaknem mindenki az óceánjárókon.

Nem hisz az összeesküvés elméletekben, egyáltalán nem gondolja, hogy valamiféle elszabadult biológiai fegyverről lenne szó. Nem tartja azt sem valószínűnek, hogy a tömeges méretekben rendelkezésre álló oltóanyag már az év végéig rendelkezésre állhat.

Osterholme – aki 2017-ben kiadta A leggyengébb ellenség: Háború a gyilkos baktériumok ellen című könyvét, egyelőre nem tudja megmagyarázni, hogy a gyerekek – szinte kivétel nélkül – miért nem kapják el a koronavírus fertőzést. Pedig a legtöbb gyilkos vírus eddig elsősorban az úgynevezett U-alakban terjedt, vagyis a legfiatalabbakat és a legidősebbeket támadta leginkább.

Osterholme érdeklődve, de kételkedve figyeli azokat a híreket, hogy kínai orvosok intravénásan nagy adagban bevitt C- vitaminnal gyógyítottak meg kritikus állapotban lévő koronavírus betegeket. Nagyobb érdeklődéssel követi viszont azt a gyógymódot amikor gyógyult koronavírusos betegek vérplazmáját alkalmazzák. A Kínában állítólag sikerrel alkalmazott plazma-terápia a fertőzésen már átesett, gyógyult emberek vérplazmáját használja fel. A fertőzésen már átesett, emberek vérplazmája ugyanis nagy számban tartalmazza azokat az antitesteket, amelyek így, a vérátömlesztés révén nagyban hozzájárulhatnak mások gyógyulásához.

Japánban egy gyógyszergyártó cég hasonló alapon már kísérletezik új gyógyszer elő előállításával, ők is gyógyult betegek vérplazmájából vonják ki az ellenanyagot.

A híres amerikai virológus azokkal a kínai tudósokkal ért egyet akik továbbra is állítják, hogy nem a denevérek, hanem a pangolinok illegális kereskedelme állhat a járvány kirobbanásának háttérben.

A pangolinok a tobzoskák rendjébe tartozó emlősök, ennek az állattani kategóriának ők az egyedüli képviselői. Bár a nemzetközi jog oltalma alatt állnak, ami azt is jelenti, hogy vadászatuk és kereskedelmük tilos, mégis Kína legkeresettebb árucikkei közé tartoznak. A helyiek nem csupán gasztronómiai különlegességnek tartják, magyarán megeszik őket, hanem a kínai orvoslás számára is igen értékes állatokról van szó. Miután megvizsgálták a koronavírus génszerkezetét, kiderült, hogy az 99%-ban megegyezik azzal, amit a pangolinok szervezetéből különítettek el. Vagyis a kutatók szerint a pangolinok lehetnek az egyes számú köztes vírushordozó gazdaszervezetek. A főként hangyákkal és termeszekkel táplálkozó rovarevő állatot nem csupán a húsa miatt keresik Ázsiában és Afrikában, hanem a pikkelyei is kelendő árucikkek a feketepiacon. Hagyományosan a húsukért vadászták az állatokat, de így, hogy a feketepiacon vagyonokat érnek a pikkelyek is, sokak számára már megélhetési forrássá váltak. A legóvatosabb becslések szerint is legalább tízezer példány kerül ki évente a feketepiacra A tobzoskák adják a nemzetközi illegális állatkereskedelem húsz százalékát. A járvány kirobbanásának helyszíne Wuhan Kínán belül titkos tobzoska-kereskedelmi központnak számít.    

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság