Létrehozva: 2019.11.19.

Titkos megbeszélést folytatott Soros és Timmermans

Brüsszelben találkozott hétfőn az amerikai tőzsdespekuláns, Soros Györggyel Frans Timmermans, az Európai Bizottság tagja – derült ki a bizottság hivatalos naptárából.

Bár mindkét fél szóban mindig az átláthatóság mellett kardoskodik, de titkos tárgyalásukról semmilyen képet, vagy hírt nem adtak ki. Timmermans és Soros minden bizonnyal a migrásnkvóták bevezetéséről egyeztetett, mivel a korábbi években mindig ez volt a fő téma kettejük titkos találkozóin – írja az Origó.

Az amerikai tőzsdespekuláns és Timmermans legutóbb szeptember 23-án találkozott egymással New Yorkban. Ez is azt támasztotta alá, hogy a leköszönő Juncker-féle Európai Bizottság jogállamiságért felelős alelnöke Soros György embere. A magyar kormány éppen ezért nem támogatta személyét a bizottsági elnöki székéért. Timmermans volt az egyik olyan EU-s vezető, akivel a legtöbbször találkozott a spekuláns az elmúlt években, és számos alkalommal kifejtette, hogy nagyra tartja, és többször meg is védte az amerikai spekulánst.„Semmi kétségem afelől, hogy őszintén és igazán elkötelezett a szabadság, a demokrácia és a polgárainak egyenlő jogokat biztosító nyílt társadalom mellett. Ezt az elkötelezettséget magam is osztottam szakmai pályafutásom során, és az utolsó leheletemig ragaszkodni fogok hozzá„ – mondta el Sorosról.

Timmermansról Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt mondta: Timmermans, a bevándorláspártiak korábbi EP-választási csúcsjelöltje köztudomásúlag Soros György embere.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ha olcsón akarja megúszni a nagy bevásárlást, ezt feltétlen olvassa el

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában: Feloszlatta a kárpátaljai kényszersorozás elleni tüntetést az ukrán hatóság + videó

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett