Létrehozva: 2019.10.07.

Tisztességes választást akarnak a mohácsiak

Aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz mohácsi szervezete a héten azért, hogy a helyiek „tiszta, fair keretek között, az emberi méltóságot és a becsület normáit is betartva választhassanak polgármestert”.

Közleményükben emlékeztettek arra, hogy Szekó József polgármester halála miatt csak az MSZP által támogatott Csorbai Ferenc neve szerepel polgármesterjelöltként a szavazólapokon.

Azt írták, mohácsiak ezrei keresték meg a Fidesz városi csoportjának tagjait azzal, hogy „elfogadhatatlannak tartják a kialakult helyzetet, amely szerint Csorbai Ferenc egyetlen, vagyis akár saját szavazatával is Mohács város vezetőjévé válhat”.

A mohácsiak szerint – közölte a helyi Fidesz-szervezet – ez méltatlan lenne a város történelméhez, Szekó József több évtizedes munkásságához és a település lakóihoz. Hozzátették: Csorbai Ferenc sem vállalhatja azt a morális terhet, amit egy „etikátlanul megszerzett” politikai pozíció jelentene.

A szervezet közölte, az „emberek akaratának kinyilvánítása és érvényesítése érdekében” kezdenek aláírásgyűjtésbe azért, hogy „a mohácsi polgárok eddig eljuttatott kérésüket, igényüket, szándékukat írásban is megerősíthessék”. Hozzátették, igyekeznek „minden mohácsi polgár véleményét megismerni ebben a kétségtelenül nehéz helyzetben”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt