Létrehozva: 2017.11.29.

Tárt karokkal fogadná a migránsokat ez a képviselő

Brutális vehemenciával és leplezetlen indulatokkal támadják Magyarországot az Európai Parlament liberális, kvótapárti politikusai. Közéjük tartozik Ana Gomes portugál szocialista képviselõ, aki támogatja a migránsok felsõ korlát nélküli, kötelezõ betelepítését.

Ana Gomes a közmédiának adott exkluzív interjúban elismerte, hogy a kvótarendszer nem működött jól, azonban nem képviselőtársait, hanem Magyarországot hibáztatja ezért. 

Az Európai Parlament ülésein azt mondta: Magyarországon megszűnőben van a demokrácia, és azt javasolta az Európai Néppártnak, hogy zárja ki soraiból a magyar kormánypártot. Később a lengyel kormányt például „nácinak és fasisztának” nevezte.

Nyíltan elítélte a balkáni migrációs útvonal lezárására született 2016. évi megállapodást, mivel szerinte Európának „több migránsra van szüksége”.

 „A háborús övezetekből útnak indulókat tárt karokkal kellett volna fogadnunk, szolidárisaknak kellett volna lennünk velük, szét kellett volna osztanunk őket a tagállamok között. Nem hiszem, hogy jól menedzseltük ezt a válságot, egyáltalán nem”  – mondta Ana Gomes.

„Nagyon negatívan értékelem, ami történt, és ezért minden kormányt hibáztatok,

de különösen Orbán úr kormányát, amely, ki merem mondani, Európa-ellenes és antihumánus módon cselekedett

– közölte.

 „Meg kell mondjam, hogy ami 2015-ben történt - amikor egyes országok, mint Magyarország, vagy a Visegrádi országok összezártak az áthelyezésekről döntő szolidaritási mechanizmus ellen -, az óriási csapás volt az európai szolidaritásra – hangsúlyozta a képviselő.

Ana Gomes szerint Németországnak is megvan a maga felelőssége. „Gyakran elfelejtik, hogy Németország volt az első, amelyik felfüggesztette a schengeni rendszert, amikor eljött az Oktoberfest ideje Bajorországban” – mondta

„Meggyőződésem, hogy a visegrádi országok sem reagáltak volna a menekülthullámra úgy, ahogy tették, ha Németország, néhány párt hatására nem adott volna zöld utat az egész áramlatnak. Utána viszont még a határellenőrzést is bevezették, ők voltak az elsők, már 2015 őszén. Való igaz, a Visegrádi Négyek nagy lendülettel küzdöttek” – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Dacia-árban érkezik Európa új népautója

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

magyarnemzet.hu

Nem semmisült meg az űrszemét, majdnem meghalt egy kislány, mert a házukba csapódott a NASA objektuma

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Válságstábot hívtak össze az Ázsia Expressz forgatásán, mindenkit megráztak a történtek

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!

POLITIK

Brüsszelben tárgyal Orbán Viktor. A tét: háború vagy béke

POLITIK

Mutatjuk, hol jár a legnagyobb otthonfelújítási támogatás

POLITIK

A baloldali aktivista elárulta, így támogatják Magyar Pétert

POLITIK

Orbán Viktor: A kommunisták akartak így elhallgattatni!

POLITIK

Magyar Péter tüntetését a gurulódollár-botrány egyik cége szervezte

POLITIK

A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül